Kemény leépítések a felsőoktatásban
Leépítéseket tervez a kormányzat a felsőoktatásban. A bölcsészképzésben 20 százalékos, a pedagógusképzésben 23,8 százalékos, az agrárképzésben 29,58 százalékos, a jogi képzésben 13,26 százalékos lesz a csökkenés jövőre. A természettudományos és a műszaki képzés 2,63, illetve 1,2 százalékkal nő majd.
Dátum: 2006-11-08 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:48.200207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jövő tanévtől 56 ezer hallgató vehet részt államilag finanszírozott képzésben - jelentette be Hiller István szakminiszter a kormány szerdai ülését követő tájékoztatón.
Elmondta: az érettségizett diákok létszáma és az államilag finanszírozott hallgatók száma között 68 százalékos arányszámot határoztak meg. 2007-ben várhatóan 82 300-an érettségiznek majd, s ennek 68 százaléka 56 ezer - magyarázta a miniszter.
Kifejtette: a természettudományos képzésben részt vevők aránya 2,63 százalékkal nő majd, míg a műszaki képzésben 1,8 százalékkal tanulhatnak többen. Az orvos- és egészségügyi képzésben szinten maradnak a keretszámok. A bölcsészképzésben 20 százalékos, a pedagógusképzésben 23,8 százalékos, az agrárképzésben 29,58 százalékos, a jogi képzésben 13,26 százalékos lesz a csökkenés.
Bejelentette: létrehozzák a felsőoktatási minőségi díjat, amelyet felsőoktatási intézmények, intézetek, tanszékek nyerhetnek el.
MNO - fidesz.hu