Decemberig lezárva marad a Kossuth tér
November végéig mindenképpen lezárva marad a Kossuth tér, amelyet a rendőrség szerint a Parlament védelmében kellett műveleti területté nyilvánítani. A kertészek az Országháznál néhány nap múlva végeznek a földmunkákkal. Továbbra is lezárva tartják a Városház parkot.
Dátum: 2006-11-08 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:49.076902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Leghamarabb november 24-én lehet újra közterület a Kossuth tér. Eddig szól ugyanis az a főkapitányi utasítás, amellyel a parlament védelmére hivatkozva műveleti területté nyilvánították a teret - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán.
A BRFK szerint a terület lezárására, mint biztonsági intézkedésre a rendőrségi törvény ad lehetőséget. Azzal kapcsolatban, hogy pontosan hogyan kell ilyen esetben eljárni, például miért zárták le a téren futó kerékpárutat is, a rendőrség csak annyit közölt, a helyszínen tartózkodó parancsnok jogosult dönteni, hol húzódjon a kordon.
A Kossuth téren jelenleg a Főkert Zrt. munkatársai dolgoznak, a több mint egy hónapig tartó kormányellenes demonstrációk során elszennyeződött talajt cserélik ki. Kocsis László, a cég vezérigazgatója az [origo]-nak azt mondta, néhány nap múlva végeznek, utána aki akar, rámehet a területre. Szándékaik szerint a teret tavasszal zárnák le ismét egy hétre, hogy leteríthessék az új gyepszőnyeget.
Lezárva marad azonban a Városház park. Kocsis elmondta, felmérték az október 23-i zavargásokban keletkezett károkat, és eljuttatták az eredményt a tulajdonos Fővárosi Önkormányzathoz. Jelenleg arra várnak, hogy döntés szülessen a helyreállítási munkák finanszírozásáról. A vezérigazgató szerint a burkolat és a világítás hibái miatt jelenleg balesetveszélyes a tér, és ezért nem bonthatják el a kerítést.
A Kossuth teret október 23-án ürítette ki a rendőrség, arra hivatkozva, hogy az ott demonstrálók nem tartották be az állami ünnepségek idejére vonatkozó megállapodást, illetve különféle veszélyes eszközöket tartottak maguknál. A tüntetők ezután a Városház parkban szerettek volna tovább demonstrálni, de azt építési területté nyilvánították.
origo.hu, hirtv.hu - fidesz.hu