Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush valószínűleg nem változtat politikáján

George Bush elnök és tanácsadói valószínűleg nem nyitottak arra, hogy lényegi változtatásokat hajtsanak végre a kormány politikáján, miközben Nancy Pelosi, a képviselőház leendő demokrata elnöke új irányvonalat sürget - számoltak be szerdán amerikai hírtelevíziók.


Dátum: 2006-11-08 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:50.259914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Még ki sem hirdették a keddi kongresszusi választások végeredményét, a szenátusi többség kérdése még nem zárult le, de már minden elemző azt fontolgatja, vajon milyen együttműködés alakulhat ki Bush elnök és az ellenzék által irányított alsóház között. Hajlik-e majd az elnök a demokratákkal való együttműködésre, vagy elutasítja majd a kompromisszumokat, és a Republikánus Párt mögött álló üzleti és úgynevezett szociális konzervatív körök érdekeit fogja kiszolgálni?

A Fox News hírcsatorna által megszólaltatott szakértők szerint Bush minden bizonnyal elutasítja majd a nagy változásokat. Az elnök és tanácsadói a kampány során olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek alapján kevés kérdésben mutatkozik lehetőség egyetértésre. George Bush az utóbbi hetek eldurvult hangnemű kampányában élesen támadta a Demokrata Párt vezetőit, mint akik alkalmatlanok az ország irányítására, győzelmük a terroristák diadalát és adóemelést jelentene.

Emlékezetes volt Dick Cheney alelnök hét végi nyilatkozata arról, hogy gőzerővel folytatják az eddigi iraki politikát. Arra a kérdésre, hogy a közvélemény háborúval szembeni elutasító véleménye nyomán terveznek-e változtatásokat, azt felelte: ők nincsenek versenyben idén, azt fogják tenni. amit jónak látnak. "Mi felfelé akarunk menni, ők lefelé, mi jobbra akarunk menni, ők balra, nincs kompromisszum" - fogalmazott Grover Norquist fehérházi tanácsadó. Szerinte Bush az elkövetkező két évben nem kétpárti kormányzásra készül, hanem arra, hogy továbbra is ő irányítsa az ország ügyeket. Elnöki utasításokkal kormányozhat majd ahelyett,

hogy közös pontokat keressen a demokrata képviselőházzal.

Nancy Pelosit, aki legmagasabb választott posztot foglalhatja el, amit nő valaha is betöltött az Egyesült Államok történetében - az elnök és az alelnök után a harmadik legfontosabb közjogi méltóság lesz - különösképpen támadták a kampányban a republikánusok. Úgy állították be, hogy Pelosi az őrült San Franciscóból jött sikítozó liberális, aki adóemelést akar és gyáva magatartást a nemzetvédelem terén. Az eddig jobbára csak washingtoni körökben ismert 66 éves Pelosi pártja arcává kíván válni, egyesíteni szeretné a megosztott Demokrata Pártot és nyitni kíván az elnök felé. De egyértelművé tette, változást akar. "A kampány véget ért. A demokraták készek az irányításra. Elnök úr, új irányvonalra van szükség Irakban. Keressünk együtt megoldást" - mondta a demokraták győzelmét ünnepelve.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek