Gyertyafényes demonstráció Győrött
A történelmi egyházakat ért nemtelen támadások miatt gyertyafényes demonstrációt rendezett a Fidelitas csütörtökön este a győri bazilika előtt.
Dátum: 2002-02-22 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:26.313382, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egybegyűltek között volt Pápai Lajos római katolikus győri megyéspüspök is.
Helyzetértékelésében Szíjjártó Péter, a Fidelitas országos alelnöke kiemelte, hogy a félelemkeltés, az idegengyűlölet szítása a magát mind ez idáig reménytelen igyekezettel európai szociáldemokratának maszkírozó baloldal végső csodafegyvere.
- Ez a fegyver a lassan újra magukra találó közösségeinkben pusztít, ott, ahol a legnagyobb szükség lenne az építésre - hangsúlyozta.
Birkás Tivadar fideszes országgyűlési képviselő beszédében tiltakozott az ötvenes évekbeli módszerek ellen.
- Az utóbbi hetekben szent dolgainkból gúnyt űznek, a szocialista párt prominens politikusa oktatja ki papjainkat, lelkészeinket; most pedig azzal a fenyegetéssel kell szembenéznünk, hogy a Szocialista Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége kémkedik utánunk, felvételt akar készíteni az istentiszteletekről - mondta.
A politikus úgy vélekedett: az MSZP részéről gyalázatos rágalomhadjárat indult, miután kudarcot vallott az irányban tett kísérlete, hogy Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt lelkészekhez intézett levelével kampánya mellé állítsa a történelmi egyházakat.