Az arab világnak kedvére való az amerikai választások eredménye
Tetszést aratott az arab világban, hogy az amerikai Republikánus párt vereséget szenvedett a keddi félidős kongresszusi választásokon, a közvélekedés szerint George Bush amerikai elnök jól megérdemelt pofont kapott félresikerült közel-keleti politikájáért.
Dátum: 2006-11-08 20:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:52.890098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyanakkor a többség az arab országokban is tisztában van azzal, hogy a törvényhozás két házában elért demokrata párti előretörés nyomán aligha várható jelentős elmozdulás az őket leginkább érintő kérdésekben - Irak, Irán ügyében, illetve az izraeli-palesztin szembenállást illetően.
Egy kairói karóraárus, bizonyos Szamír Kemál szerint a keddi amerikai kongresszusi választások eredménye "minden egyiptomi nézete szerint kitűnő". "Reméljük, többé nem ér (amerikai) támadás muszlim országot" - mondja az eladó. Sok arab azt szeretné, ha az Egyesült Államok felhagyna intervenciós politikájával a közel- és közép-keleti, illetve észak-afrikai térségben. Az arab világ csaknem egységes abban, hogy ellenzi az amerikai katonai jelenlétet Irakban, s egyöntetűen úgy látja, a Bush-kormányzat egyoldalúan Izraelt támogatja a palesztinok ellenében az sok évtizedes konfliktusban. Az arabok többsége egyszersmind ellenzi az iráni atomprogrammal szembeni amerikai erőfeszítéseket, nem mintha különösképpen támogatná Teherán ezirányú törekvéseit, inkább azért, mert Washington az iszlám köztársasággal szembeni fellépésével egyidejűleg feltűnően csendes, ha az izraeli nukleáris programról van szó.
Az arab világban a többség tisztában van azzal, hogy a Demokrata Párt nem fogja teljes hátraarcra kényszeríteni az amerikai politikát - különösen nem Irakkal kapcsolatban -, de reménykednek abban, hogy hozzájárulhatnak a washingtoni kormányzatnak az eddiginél diplomatikusabb működéséhez. "Stratégiájuk nem fog lényegesen eltérni a jelenlegi republikánus párti stratégiától, de az egyes szakpolitikai döntések aligha lesznek olyan agresszívek, arrogánsak vagy meggondolatlanok mint amilyeneket az elmúlt néhány évben megtapasztaltunk" - vélekedett Haldún an-Nakíb kuvaiti elemző.
Egy algériai kollégája, bizonyos Iszmaíl Maaraf Halia mindezt azzal toldotta meg, hogy a demokrata pártiak sokkal hitelesebben léphetnek föl az arab világban meghonosítandó reformok igényével, miután - mint fogalmazott - elképzelésük inkább a partnerségen és kölcsönösségen alapul, semmint a nyomásgyakorláson és belügyekbe való beavatkozáson.
Az Egyiptomban működő Politikai és stratégiai tudományok ahrámi központjának elemzője mindamellett arra mutatott rá: miközben a demokrata pártiak csak korlátozottan bírhatják visszafogottságra a Bush-kormányzatot Irakban, más frontokon, például az izraeli-palesztin konfliktusban a megosztott washingtoni vezetés elodázhatja az aktív szerepvállalást. Mint azt Abdel-Múním Szaíd kifejtette, "rendszerint nem jó, ha űr támad a világhatalmi rendszerben. A vákuumot (ugyanis) sok gonosztevő igyekszik betölteni."
MTI - fidesz.hu