Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az SZDSZ-nek kellene Gergényi

Döntésének megváltoztatására kéri a nyugdíjazását kérő Gergényi Pétert budapesti rendőrfőkapitányt a Szabad Demokraták Szövetsége - közölte az MTI-hez szerda éjjel eljutatott közleményében Kuncze Gábor, a párt elnöke.


Dátum: 2006-11-09 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:54.947874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az SZDSZ arra kéri az illetékes minisztert és a miniszterelnököt: fontolják meg, hogy elfogadják-e Gergényi Péter és más rendőri vezetők nyugdíjazási kérelmét, mert úgy ítélik meg, hogy munkájukra továbbra is szükség van a rendőrség cselekvőképességének fenntartása érdekében.

Gergényi Péter, a BRFK vezetője szerdán jelentette be, hogy december 31-vel nyugdíjazását kérte. Az MTI több forrásból úgy tudja, hogy Lapid Lajos, a közbiztonságért és Szik László, a gazdálkodásért felelős főkapitány-helyettes is fontolóra vette nyugdíjazási kérelmének benyújtását. A BRFK felső vezetői közül egyedül Tóth Gábor bűnügyi főkapitány-helyettes maradna. A távirati iroda forrásai szerint ugyancsak nyugdíjazási szándékát jelezte több főosztályvezető és kerületi kapitányság-vezető is december végével.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek