Közeledik az amerikai, az orosz és a kínai álláspont?
A Pekingben tárgyaló Nicholas Burns amerikai külügyi államtitkár szerint közeledik az amerikai, az orosz és a kínai álláspont az észak-koreai nukleáris ügyben.
Dátum: 2006-11-09 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:58.934916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Burns a szintén a kínai fővárosban tartózkodó Alekszandr Alekszejev orosz külügyminiszter-helyettessel való találkozója után újságíróknak úgy nyilatkozott: egyetértenek abban, hogy Észak-Koreának le kell mondania az atomfegyverről. Az amerikai politikus szerint az egy éve felfüggesztett pekingi hatoldalú tárgyalások öt résztvevője, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Dél-Korea és Japán azonos álláspontot vall abban, hogy atomfegyverektől mentessé kell tenni a Koreai-félszigetet, és életbe kell léptetni az Észak-Korea által 2005 szeptemberében aláírt megállapodást. Ez utóbbiban Phenjan kötelezettséget vállalt arra, hogy lemond nukleáris programjairól cserébe nemzetközi segélyekért és biztonsági garanciákért. Két hónappal később azonban visszalépett a tárgyalásoktól az ellene hozott amerikai pénzügyi szankciók miatt, amelyeket Washington egyes észak-koreai cégekkel szembeni pénzmosási gyanúja miatt rendelt el.
A két amerikai külügyi államtitkár, Burn és Robert Joseph, akik korábban Tokióban és Szöulban is tárgyaltak, szerdán több magas rangú kínai vezetővel, köztük Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) külügyminiszterrel találkoztak, hogy előkészítsék a hatoldalú tárgyalások felújítását.
MTI - fidesz.hu