Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az oroszoknak nem jött jól a demokraták győzelme

Keményíti az Oroszországgal szembeni amerikai politikát a kongresszusi választásokon aratott demokrata párti győzelem - vélték orosz lapok, a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való orosz belépés elhúzódásával számolva.


Dátum: 2006-11-09 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:59:59.269020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A republikánusok kudarca nemcsak az Egyesült Államok Irakkal, Iránnal és Észak-Koreával szembeni politikájának jelentős kiigazítását jelenti, hanem Oroszországgal szembeni politikájának változását is: ez keményebbé válik" - írta a független Kommerszant csütörtöki számában. A republikánus vereség "komoly kellemetlenségekkel" fenyegeti Oroszországot, tekintettel sok befolyásos demokrata párti Moszkvával szembeni kemény pozíciójára - jegyezte meg a liberális Vremja Novosztyej más lapokhoz hasonlóan.

Az ugyancsak liberális Novije Izvesztyija a Kommerszanttal együtt rámutatott, hogy az a "jogvédő" Tom Lantos személyében a Kreml "egyik legengesztelhetetlenebb bírálója" kerül az amerikai képviselőház külügyi bizottságának élére. "Tegnapig Lantos oroszellenes kezdeményezései nem leltek visszhangra George Bush elnök adminisztrációjában. Most viszont a Fehér Ház nehezen hagyhatja figyelmen kívül Lantos és szövetségesei álláspontját" - jegyezte meg a Kommerszant.

Szergej Markov Kreml-barát politológus az általános moszkvai véleményt visszhangozta a Komszomolszkaja Pravda című tömeglapban: "a Bushsal szemben álló kongresszus évekig parkolópályára teheti az orosz WTO-belépési törekvést, mivel sok demokrata párti szerint a

Kreml ezt "még nem érdemelte ki". Újjáéledhet a demokraták által kedvelt emberjogi téma. Oroszország kemény kongresszusi kritikára számíthat a médiaszabadság, a nem kormányzati szervezetek tevékenysége, s a nemzetiségi viszonyok területén. Erősödhetnek az Oroszországgal szembeni kirohanások a Grúziával fennálló viszonya tekintetében is."

Konsztantyin Koszacsov, a duma külügyi bizottsági elnöke is elismerte, hogy a demokrata párti kongresszusi többség kátyúba juttathatja az orosz WTO-belépési törekvést és a Jackson-Vanik-kiegészítés eltörlését - jelentette több moszkvai lap. Az 1974-es amerikai kereskedelmi törvényhez fűzött kiegészítés kizárta a legnagyobb kedvezményt megadó (normális) bánásmódot a Szovjetunió számára (a kivándorlás akkori korlátozása miatt). A Szovjetunió 1991-es összeomlása óta a kongresszus évente ad mentesítést Oroszországnak a Jackson-Vanik alól. Ha az amerikai és az orosz kormány megköti a kétoldalú megállapodást az orosz WTO-belépés piacnyitási feltételeiről, akkor a washingtoni adminisztrációnak kérnie kell a kongresszustól a kiegészítés teljes eltörlését. "Az orosz WTO-belépés elakadhat a pótlólagos politikai teher következtében" - mondta Koszacsov a The Moscow Timesnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek