Nem javult a külkereskedelmi mérleg
Szeptemberben az előzetes adatok szerint 116 millió eurónyi hiány halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben, ami az egy évvel korábbi szintnek felel meg.
Dátum: 2006-11-09 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:02.671301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az export és az import növekedési üteme egyaránt kisebb lett a korábbi hónapokban tapasztaltnál: a két számjegyű éves dinamika helyett mindössze 6,5 százalékos volt a növekedés mindkét relációban.
Érdemes megjegyezni, hogy az első felülvizsgálat során a Központi Statisztikai Hivatal többnyire felfelé szokta korrigálni az adatokat, különösen az export esetében.
Ezzel együtt a külkereskedelmi forgalom bővülése megtorpant, ám a külső konjunktúra és a kedvező rendelésállományi adatok alapján úgy sejthető, hogy a jelenség ideiglenes, nincs összefüggésben a kiigazítási csomaggal, aminek több lépését is szeptemberben vezették be.
MNO - fidesz.hu