Színjáték a kormány vizsgálata
A Fidesz színjátéknak tartja a zavargások hátterét vizsgáló munkacsoport felállítását, és kifogásolja, hogy a miniszterelnök olyan személyeket kért fel a zavargások kivizsgálására, akik közel állnak hozzá.
Dátum: 2006-11-09 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:02.979235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke az InfoRádiónak azt mondta: főleg az ellen van kifogásuk, hogy Gyurcsány Ferenc hívta össze a bizottságot, amikor - a köztársasági elnök szerint is - ő a felelős az országban kialakult morális válságért.
Ráadásul ezeknek az embereknek, a szocialista párttól való távolsága is megkérdőjelezhető, mivel többségük jelenleg is minisztériumi alkalmazott - vélekedett Balog Zoltán.
Sajtóértesülések szerint ugyanakkor a kilencfős munkacsoport tagjai között van, aki kifejezetten csak úgy vállalta el a megbízást, ha abszolút szabad kezet kap az adatok beszerzéséhez, és nem valamilyen prekoncepciónak kell megfelelnie.
A Fidesz szerint nem azt vizsgálják, amit kellene
A fideszes képviselő azt is kifogásolja, hogy a bizottság egyedi eseteket nem vizsgál, inkább a megmozdulások hátterével foglalkozik, a mozgatórugókra, a kiváltó okokra kíváncsi.
Balog Zoltán szerint először arra kellene választ találni, hogy a konkrét politikai, jogi és szakmai felelősség kit, vagy kiket terhel. Kik adtak parancsokat kiknek, és azok hogyan hajtották végre azt? - tette fel a kérdést a fideszes képviselő. Ennek megválaszolására azonban nem vállalkozik a Gönczöl Katalin vezette bizottság, ez munkatervéből is világosan kiderül.
A Kormányszóvivői Iroda egy korábbi közleménye szerint a testület feladata az lesz, hogy feltárja az események történelmi, történeti és társadalmi hátterét, vizsgálja a hatósági fellépés arányosságát, illetve azok alkotmányos, törvényi és egyéb jogi kereteit, különös tekintettel az érintettek emberi jogaira.
inforadio.hu - fidesz.hu