A kisvállalkozások számára elérhetetlenek az uniós források
A Kis -és Középvállalkozások Európai Szövetsége (KKESZ) el kívánja érni a közösségi források felhasználási feltételeinek lazítását a kisvállalkozások esetében, mert ma ezek teljesítéselehetetlen számukra - tájékoztatta az MTI-t a KKESZ alelnöke csütörtökön az IPOSZ elnökségi ülésén Egerben.
Dátum: 2006-11-09 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:03.612273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kassai Róbert, aki a 10 új tagállamot képviseli az európai szervezetben ilyen feltételnek nevezte, hogy például egy három éves támogatott projekt esetében, öt éven keresztül kell 120 százalékos garanciát biztosítania a kedvezményezettnek. Ugyanakkor a támogatás elnyeréséhez kapcsolódó adminisztrációs és ellenőrzési költségek felemészthetik a beruházás értékének 9 százalékát; mindezek még egy nagyvállalat számára is gondot jelentenek, a kis -és középvállalkozások esetében pedig teljesíthetetlenek - mondta a szakember, aki az IPOSZ alelnöke is.
Ebben a helyzetben - folytatta - az a céljuk, hogy megértessék az unióval az új tagállamok helyzetét. Vagyis azt, hogy a 10 ország a régi tagállamokhoz képest más szintről indul, miközben új piacokat, szakember és nyersanyagbázist jelent a közösség egésze számára. Mindez annál is inkább időszerű, mert a 2003 és 2017 közötti finanszírozási időszakban 8 ezer milliárd forintnyi támogatást vehet igénybe Magyarország. Ugyanakkor a gazdaság egészét befolyásolhatja, ha ebből nem részesülhetnek a versenyszférában dolgozó 3 millió ember 60 százalékát foglalkoztató, a magyar GDP 40-50 százalékát előállító kis -és középvállalkozások - mondta Kassai Róbert.
MTI - fidesz.hu