Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Képviselői ajándék a gelencei önkormányzatnak

A Kárpátok lábainál, Kovászna megyében található - 2003-ban az év községe címet elnyerő - Gelence polgármesteri hivatala új zászlóval gyarapodott: Örvendi László országgyűlési képviselő, a Magosz elnökségi tagja, a Gazdakörök Hajdú-Bihar megyei Szövetségének elnöke koronás címerrel hímzett trikolort ajándékozott Szakács Tibor polgármesternek.


Dátum: 2006-11-09 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:09.408783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az átadáskor a hajdúszoboszlói parlamenter többek között elmondta: két fehér gyászszalagot is kötött a Szent Koronával díszített zászlóra, melynek faragott rúdját Kiss Lajos derecskei vállalkozó adományozta. Az egyik szalag legszentebb forradalmunk, az 1956-os népfelkelés és szabadságharc 50. évfordulójára emlékeztet, míg a másik a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás közelgő 2. évfordulójára. Utóbbi kapcsán bejelentette: két évvel ezelőtt a szocialista-liberális politikai hatalom kimutatta, hogy nem képes nemzetben gondolkodni. "Mi pedig akkor is testvérek vagyunk, ha hatszáz, vagy ezer kilométer választ is el bennünket!" - utalt a földrajzi távolságra a képviselő.

Nyírő Gizella - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek