Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Módosították a képviselők Kecskemét költségvetését

Kecskemét közgyűlése csütörtöki ülésén módosította az önkormányzat költségvetését és 10 százalékkal emelte az étkeztetési normatívákat.


Dátum: 2006-11-09 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:11.347759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az előterjesztés szerint helyi rendelet szabályozza, hogy a költségvetést negyedévente kell módosítani, de a szeptember 30-án esedékes változtatást a szocialista-szabad demokrata többségű városvezetés nem hajtotta végre.

Zombor Gábor, a Fidesz által támogatott polgármester elmondta: a rendelet-tervezetben előterjesztett módosításokra elsősorban a tisztánlátás érdekében van szükség.

Az önkormányzat III. negyedévi állapota szerint, a kiadási oldalon szereplő 30,8 milliárd forintos főösszeg közel 3,5 milliárd forint nagyságú hitel felvételével biztosítható.

Zombor Gábor elmondta: át kell vizsgálni, hogy a kötelező feladatok ellátásához mekkora intézményrendszerre, illetve személyi állományra van szükség. Bejelentette: november 2-án egymilliárd forint működési célú hitelt kellett felvenni az önkormányzatnak. Hozzátette: az előzetes felmérés szerint 10 százalékkal kell csökkenteni a kiadásokat, melynek személyi konzekvenciái is lesznek. Példaként hozta fel, hogy jelenleg a város havonta 120 millió forinttal többet fizet ki a bérekre, mint a rendelkezésre álló keret.

Kecskemét város közgyűlése 2006-ban két alkalommal tárgyalt az élelmezési nyersanyagnormák változtatásáról. Mindkét alkalommal úgy döntött, hogy nem emeli a normákat, így ebben az évben a 2005. évi nyersanyagnormákat alkalmazták az intézmények az étkeztetésben.

Az intézményekben étkezési szolgáltatást nyújtó vállalkozók az energiahordozók, és az alapanyagok folyamatos áremelkedésére miatt kérték az emelést, melyet a közgyűlés elfogadott, így 2007. január 1-től 10 százalékkal emelkedik az önkormányzat intézményeiben az étkezési díj.

A képviselők Zombor Gábor polgármestert egyhangú szavazással delegálták a Magyar Olimpiai Bizottságba.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek