Független vizsgálóbizottságot a rendőri brutalitások kivizsgálására
"Komoly aggodalomra ad okot a kormány javaslatára létrehozott, az úgynevezett "zavargásokat vizsgáló szakérői munkacsoport" összetétele és annak első ülése, amelyen jelen volt Gyurcsány Ferenc kormányfő is."- jelentette ki Gál Kinga képviselő az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának tagja.
Dátum: 2006-11-09 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:12.685902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar polgárok és az európai közvélemény egy független vizsgálóbizottságtól az emberek jogállamiságba vetett hitének visszaállítását várják, amint azt Franco Frattini bel- és igazságügyi biztos levelében kérte a magyar kormánytól.
Ezért elengedhetetlen a valóban független, pártsemleges vizsgálat, hiszen a legalapvetőbb emberi szabadságjogok sérültek október 23-án, amit a kormány a mai napig nem ismert be.
Bár a felállított munkacsoport vezetőjének és tagjainak szakmai hitelessége nem megkérdőjelezhető, közismert kormányzati kötődésük lehetetlenné teszi a pártatlan munkavégzést.
"Mindannyiunk közös érdeke egy független, az igazság kiderítésére képes vizsgálóbizottság létrehozása" - hangsúlyozta Gál Kinga képviselőasszony.
fidesz.hu