Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

December 1-je az AIDS világnapja

Várhatóan öt éven belül lehetőség nyílik a HIV-vírussal fertőzöttek, illetve az AIDS-betegek védőoltással történő kezelésére, amely esetükben módot adhat a jelenlegi gyógyszeres terápia időszakos szüneteltetésére vagy elhagyására - közölte Bánhegyi Dénes, a fővárosi Szent László Kórház osztályvezető főorvosa a december 1-jei AIDS-világnap alkalmából csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-11-28 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:12.995744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főorvos elmondta: majmokon folytatott külföldi kísérletek reális reményt adnak arra, hogy a szervezet HIV-vírussal szembeni védekezőképességének helyreállítására új szer születik.

Bánhegyi Dénes tájékoztatása szerint Magyarországon 1995-től kezelik gyógyszerrel a HIV-AIDS-betegeket. Hangsúlyozta: a vírus szaporodását gátló gyógyszerhez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 100 százalékos ártámogatást ad, tehát az a betegek számára ingyenes.

A főorvos becslése szerint mintegy 3 ezer HIV-fertőzött él Magyarországon, de a fertőzöttséget csupán 500 személynél diagnosztizálták.

Bánhegyi Dénes fontosnak tartotta, hogy anonim szűrőprogramokkal és felvilágosítással segítésék elő, hogy a ma még felderítetlen HIV-fertőzöttek számára is ismertté váljon állapotuk.

Jakab Ferencné, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta: Nyugat-Európában, elsősorban a nemzeti megelőző programoknak köszönhetően, egymillió lakosra vetítve 64-ről 21-re csökkent a HIV-fertőződések száma az utóbbi 5-6 évben.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ugyanebben az időszakban Fehéroroszországban, Ukrajnában, Moldovában és Oroszországban ugyancsak egymillió lakosra vonatkoztatva 10-ről 300-ra növekedett a HIV-fertőződéses esetek száma.

A közigazgatási államtitkár a földrajzi közelség miatt veszélyesnek mondta a fertőződés járványszerű terjedését a FÁK-országokban, ami elsősorban intravénás kábítószerezésre, másodsorban szexuális kapcsolatokra vezethető vissza.

Jakab Ferencné szerint Magyarországon a HIV-fertőzés szempontjából meglévő jó pozíciót meg kell őrizni.

Bejelentette: csütörtökön újjáalakult a Nemzeti AIDS-bizottság szakemberek, valamint az ügyben érintett minisztériumok és betegszervezetek képviselőinek részvételével.

Utalt arra, hogy a hamarosan parlament elé kerülő Johan Béla népegészségügyi programban is külön fejezet foglalkozik a HIV-fertőzések megelőzésével.

A közigazgatási államtitkár a tennivalók közé sorolta a megelőzést szolgáló nemzeti AIDS-stratégia újragondolását, különös tekintettel az úgynevezett rizikócsoportokra.

Megjegyezte: Magyarországon ma is elsősorban homoszexuális kapcsolatokban terjed a HIV-vírus, de egyre több a heteroszexuális kapcsolatban történt fertőződés is.

Ujhelyi Eszter, a Szent László Kórház laborvezető főorvosa elmondta: Magyarországon először 2002-ben észleltek intravénás kábítószerezés következtében kialakult HIV-fertőzést három személy esetében, akik közül kettő itt élő külföldi állampolgár.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek