Húsz év óta nem szavazott annyi fiatal, mint idén az USA-ban
Húsz év óta nem szavazott annyi fiatal, mint idén az amerikai kongresszusi választásokon; döntő hányaduk az iraki háborúval szembeni ellenérzésének adott hangot és a demokrata jelölteket támogatta.
Dátum: 2006-11-09 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:16.850826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A harminc év alatti amerikaiak 24 százaléka, mintegy 10 millió fiatal választó adta le szavazatát a keddi félidős választásokon - derült ki a CIRCLE, a Marylandi Egyetem mellett működő, a fiatal amerikaiak politikai magatartásával foglalkozó intézet csütörtökön közzétett felméréséből.
A Rock the Vote nevű csoport közlése szerint a fiatalok körében a demokraták 22 százalékkal nagyobb népszerűséget élveznek, mint a republikánusok. Ez az érték háromszor magasabb a többi korcsoport átlagához viszonyítva, és minden bizonnyal jelentős szerepet játszott abban, hogy azokban a körzetekben, ahol szoros verseny alakult ki, a demokraták javára billent a mérleg.
Ed Goeas, a Tarrance republikánus közvélemény-kutató intézet igazgatója szerint a fiataloknak sok mandátum esetében döntő szavuk lehetett. Elmondta, hogy a 435 tagú képviselőházban a demokraták 28 helyett hódítottak el a republikánusoktól, és az ellenzéki jelöltek 22 esetben kevesebb mint 2 százalékos különbséggel győztek. Ötezernél kevesebb szavazat döntött 18 mandátum sorsáról.
A Harvard Egyetem politikatudományi intézetének felmérése szerint négyből három fiatal úgy látja, hogy az ország "rossz irányban halad". A megkérdezettek 46 százaléka szerint egy éven belüli teljes csapatkivonást kellene végrehajtani Irakban, egyharmaduk szerint az amerikai katonáknak csak azután szabad távozni, hogy Bagdad átvette az ország ellenőrzését.
A fiatal nemzedék, az 1977 és 1994 között született úgynevezett "Y generáció" jelentősen befolyásolhatja a következő választások kimenetelét is; kilenc éven belül ők fogják alkotni a választásra jogosult népesség egyharmadát.
MTI - fidesz.hu