Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre már ekhózni sem lesz érdemes

A kormány új adócsomagjában szereplő, ekhózókat érintő szigorúbb jogszabályok csak 2007 márciusában lépnek hatályba - írja a Népszava. A szigorítás lényege az lesz, hogy legalább egy jogviszonyban - akár alkalmazotti, akár vállalkozói - az ekhósoknak is meg kell fizetniük az adott évben aktuális minimálbér után a normál szabályok szerinti közterheket.


Dátum: 2006-11-10 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:22.402369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Népszava információi szerint a kormány által elfogadott adócsomag pontosításainak, illetve módosításainak döntő többsége 2007. január 1-jén lép életbe, ha a parlament is elfogadja azokat. A lap ugyanakkor úgy tudja, mindössze 3-4 szabály jelent szigorítást a jelenlegihez képest, ezek pedig legkorábban a kihirdetést követő 45. napon válhatnak hatályossá.

Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást alkalmazókat érintő szigorúbb jogszabályok várhatóan 2007 márciusában válnak hatályossá. Ez azt jelenti, hogy egészen addig élhetnek az ekhósok azzal a kedvező lehetőséggel, hogy csak munkabérük 3 százaléka után adóznak az szja-törvény szerint és 97 százalék után az ekho szabályai alapján. A szigorítás lényege viszont az lesz, hogy legalább egy jogviszonyban - akár alkalmazotti, akár vállalkozói - az ekhósoknak is meg kell fizetniük az adott évben aktuális minimálbér után a normál szabályok szerinti közterheket.

A dupla járulékfizetési kötelezettség azonban a jövőben sem vonatkozik majd rájuk.

Népszava - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek