A kommandótól a börtönön át az In-Kalig
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya Bökönyi Istvánt, az In-Kal Security Kft. stratégiai igazgatóját kívánta szakértőként alkalmazni abban a bizottságban, amely az elmúlt napok utcai összecsapásainak hátterét vizsgálja ötmillió forint közpénzért.
Dátum: 2006-11-10 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:23.539430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az őrző-védő cég részt vett az MTV székházának védelmében, és a kormány rendezvényszervezőjének alvállalkozójaként biztosította az október 23-i állami rendezvényeket is.
Bökönyi István azonban még a Gönczöl Katalin vezette bizottság hivatalos megalakulása előtt viszszalépett a testületből, mert összeférhetetlennek tartotta, hogy ott szakértőként alkalmazzák.
Danks Emese kormányszóvivőtől megkérdeztük, hogy Gyurcsány Ferenc miért nem tartotta összeférhetetlennek Bökönyi alkalmazását a szakértői bizottságban. A szóvivő állította: a bizottság első érdemi ülésén derült ki, hogy Bökönyi István összeférhetetlenség miatt nem vehet részt a munkában. Eredetileg azért kerülhetett szóba a felkérése, mert jelentős tapasztalatokkal rendelkező, remek szakembernek tartják a nyugalmazott rendőrtisztet - fűzte hozzá Danks Emese.
A "remek szakember" dossziéjából kiderül, aktív korában kétszer is távoznia kellett a parancsnoki székből, ráadásul szocialista-szabad demokrata kabinetek idején. Legutóbb éppen a jelenlegi kormány mentette fel a büntetés-végrehajtás országos parancsnoki tisztségéből, hogy a helyét egy miniszteri biztos vehesse át.
Bökönyi azután lett börtönparancsnok, hogy 1997-ben, a Horn-kormány idején le kellett mondania a rendőrség különleges szolgálatának vezetéséről. Sajtóértesülések szerint a lemondását azzal indokolta az elöljárói előtt, hogy kommandósai egy körözött fegyveres rablóbanda helyett egy vétlen békés családra törtek rá. Az eset után a parancsnok azt hangoztatta: a BRFK adta meg rosszul a címet, de magára vállalta a felelősséget, mert a sajtótámadásoktól az Országos Rendőr-főkapitányság nem védte meg a beosztottait.
Haraszti Gyula, Magyar Nemzet
fidesz.hu