Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mielőbb újraindítaná a Gyurcsány-cégek perét a legfőbb ügyész

A legfőbb ügyész azt szeretné, ha az Altus-ügyben az ügyészségi pozíciók újraértékelése után minél előbb újrakezdődjön a per.


Dátum: 2006-11-10 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:26.800338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: meg kell vizsgálni, hogy az elmúlt hetek utcai zavargásaival összefüggésben hogyan teljesített az ügyészi szervezet.

A nemrég hivatalba lépett legfőbb ügyész még csak szóbeli, rövid tájékoztatót kapott a kormányfő egyik cégével, az Altus-szal kapcsolatos ügyről.

A napokban indítványozott az ügyész perszüneteltetést, hogy az utoljára meghallgatott tanúk vallomására és az eddigi bizonyításra tekintettel az ügyészség áttekinthesse az eljárási pozícióit és lehetőségeit - mondta el az indokokról Kovács Tamás.

A legfőbb ügyész hangsúlyozta: igényli, hogy az újraértékelés után mielőbb kérjenek ítéletet.

Vizsgálják a munkát

A bíróság előtt lévő ügyek lezárulta után vizsgálni kell, hogy az elmúlt hetek utcai zavargásaival összefüggésben megalapozottak voltak-e a letartóztatási indítványok, a vádemelések során kiegyensúlyozott volt-e az ügyészi gyakorlat, és indokolt volt-e a gyorsított előállítási eljárás - jelentette ki az ügyészség vezetője.

Kovács Tamás kitért arra, hogy a büntetés-végrehajtási és jogvédelmi önálló osztály már lezárta a fogdaszabályok betartásának vizsgálatát, és nem tárt fel visszaélést.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek