Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Januárban választások lesznek Szerbiában

Jövő év január 21-re írta ki a parlamenti választásokat Boris Tadic államelnök, miután a szerb parlament pénteken hajnalban elfogadta a választások idejét megszabó alkotmány-végrehajtási törvényt.


Dátum: 2006-11-10 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:28.231474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az időpontról hosszas, politikai zsarolásoktól sem mentes egyezkedés során döntöttek a pártok. A nehezen kimunkált kompromisszum nagy vesztese Tadic államfő lett, aki azt akarta, hogy egyszerre tartsák a parlamenti és az elnökválasztást. Ebben az esetben - elnökjelöltként - kampányával segíthette volna pártját, a Demokrata Pártot, az ország pillanatnyilag legnépszerűbb politikusaként hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy a DP növelje szavazótáborát. Hivatalban lévő elnökként ezt nem teheti meg. Az államfőválasztásról egyelőre csak azt lehet tudni, hogy a jövő év végéig sort kerítenek rá, s azután írják ki, hogy elfogadták a lebonyolításáról szóló törvényt.

Ezzel a megoldással a Vojislav Kostunica vezette kormánykoalíció a parlament legerősebb frakcióját alkotó nacionalista radikálisoknak, illetve a Slobodan Milosevic híveiből álló Szerbiai Szocialista Pártnak tett engedményt. Ezek kilátásba helyezték, hogy amennyiben nem halasztják a jövő évre, s nem rendezik az elnökválasztástól elkülönítve a parlamenti választást, nem szavazzák meg a kétharmados elfogadást igénylő alkotmány-végrehajtási törvényt. Ez tovább súlyosbította volna a törvényhozás által egyébként már elkövetett alkotmánysértést. Az új szerb alkotmány szerdai kihirdetése ugyanis ellentmondott az addig érvényben volt régi alaptörvénynek, amely előírta, hogy az alaptörvényt a végrehajtásáról szóló törvény elfogadásával egy időben kell érvénybe léptetni.

A radikálisok és a szerb szocialisták azért ellenezték olyan hevesen, hogy több más párt akaratának megfelelően még az idén megtartsák a parlamenti választást, mert abban bíztak, hogy megszületik a Szerbiától elszakadni kívánó Koszovó végleges státusáról - nagy valószínűséggel a függetlenségről - szóló döntés, és a tartomány elvesztése nacionalista hangulatot szít, ami kedvező nekik. Most úgy tűnik, hogy ebben a várakozásukban csalatkozniuk kell. Sajtóhírek szerint az ENSZ BT Koszovóról szóló határozatát elősegítő országok - az úgynevezett kontaktcsoport tagjai - jelezték Belgrádnak, hogy hajlandóak megvárni a döntéssel a parlamenti választásokat, segítve ezzel a szerb demokratikus erőket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek