Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

V. évfolyam 27. szám, 2006. november 10.


Dátum: 2006-11-10 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:30.827364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


TARTALOM

NÉZŐPONT

» Emberiszony

NAPLÓ

» Rendkívüli kongresszus Győrben

» Magyarországon még drágább lesz az élet

» Navracsics: Az Unió nem fogadja el a kormány előrejelzését

» Liberális lopakodás az egészségügyben

» Gergényi nyugdíjazási kérelme a felelősség beismerése

PARLAMENTI VISSZATEKINTŐ

» Szili szelektíven fegyelmez

» Nagyobb államadósság, újabb hitel

VENDÉGOLDAL

» A média szabaddá tesz

KITEKINTŐ - RÖVIDEN

» A rendőrök rontottak az ország imázsán

» Az Európai Bizottság eljárást indít Magyarország ellen

» Lamperthi utakon

» Liberális fordulat a Krónikában?

» Horváth János 85 éves


NÉZŐPONT

Emberiszony

Október 23-a után november 4-én is "elzárt" körben emlékezett Gyurcsány Ferenc és szűkebb kompániája az 1956-os forradalomra, ami egyes szocialista írni tudók szerint mellesleg nem is forradalom. Úgy tűnik, hogy az egyes sajtólakájoknak "kedves hatalom" a választások elmúltával kerüli az emberek társaságát, miként október 23-a kapcsán az egyik nyugati politikus szellemesen utalt rá, nép nélkül ünnepeltek Magyarországon a kormányzók.

A gyurcsányi elszólásból kifolyólag minden további nélkül csalárdul és hazugul megszerzett parlamenti többségére oly gyakorta hivatkozó szocialista-szabaddemokrata hatalomgyakorlók emberiszonyban szenvednek - idestova újraválasztásuk óta. Nem csak a forradalom 50. évfordulójáról rekesztettek ki megemlékezni vágyó embereket, zárták el nemcsak a Kossuth teret, hanem annak tágabb környékét október 23-ára virradótól, hogy az ökölbe szorított kezű Gyurcsány nyugodtan fényképeszkedhessen a magas rangú külföldi vendégekkel, hanem úgy általában elzárnák magukat minden olyan csoporttól, amely véleményt kívánna nyilvánítani a közösségüket, szakmájukat, végső soron az életüket alapvetően befolyásoló kérdésekről. Legyen szó egyetemistákról, orvosokról, patikusokról, fuvarozókról, nagycsaládosokról, és napestig folytathatnánk, hogy kiket is igyekszik lépten-nyomon megkerülni, kicselezni, átverni ez a demokratikusságával nyilatkozataiban kivagyiskodó hatalom. A gyurcsányi-kunczei demokratúrában most éppen a kisebbik kormánypárt kérleli az október 23-án elszabadult rendőröknek gumilövedékek, könnygázgránátok, vízágyúk és viperák használatát engedélyező, parancsnokló Gergényit, hogy ugyan már változtasson szándékán, ne vonuljon nyugdíjba. Demokratúrában egy ilyen "vasprefektus" kincset ér. Mindeközben az egészségügy liberális lopakodói - nem lopstoposai - szerződésbontással fenyegetnek háziorvosokat, mert azok nem akarnak adatokat szolgáltatni.

Demokratúrában alakul az emberek nélküli kormányzás. Két választás között a Gyurcsány-kormány egykori uralkodók leiratait megirigylő módszerrel vezetné az embereket. Ezt szolgálhatja például a kommunikációs (vagy nevezzük nevén, propaganda-) költségek több mint négyszeresére növelése. Demokraturistáink nem palástolják: "soha nem volt még ennyire fontos", hogy az emberek megértsék a kormányzati szótárban reformok, igazából inkább lakossági pénzbehajtás szükségességét. Kommunikálnak majd az emberekkel, persze nem közvetlenül, szemtől szembe, hanem a sajtón, a médián keresztül üzenve, adófizetői pénzüket költve, "nappal, éjjel meg este".

Nem a gazdaság fog dübörögni, hanem a gyurcsányi-kókai propagandagépezet dübörög tovább nagyobb fordulatszámmal. Előbbit ugyancsak a tönk szélére sodorta a demokraturisták által is elismert, immár csaknem ötévnyi kormányzati semmittevés. Ennek árát végül mégiscsak az embereknek kell megfizetniük. Azoknak, akiktől annyira iszonyodnak mostanában a kormányzat magasában.

[ a lap tetejére ]

NAPLÓ

Rendkívüli kongresszus Győrben

November 25-én Győrött tartja 21., rendkívüli kongresszusát a Fidesz. Bakács László, a győri önkormányzat Fidesz-frakciójának szóvivője az MTI-ben kiadott közleményben rámutatott: a kongresszus összehívását az indokolta, hogy a Fidesz álláspontja szerint Magyarország politikai, gazdasági és erkölcsi válságban van, és az önkormányzati választások is új helyzetet teremtettek azzal, hogy a választók kimondták a kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök alkalmatlanságát. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség 21. kongresszusára csaknem 2000 küldöttet és számos külföldi meghívottat várnak. A rendezvény helyszíne az Egyetemi Csarnok lesz.

Magyarországon még drágább lesz az élet

Magyarország három évig az államháztartási hiány tekintetében éllovas lesz. Mindez drágulást jelent az élet minden területén - mondta Varga Mihály szerdai sajtótájékoztatóján.

A kormány újabb költségvetési törvénymódosításáról a Fidesz alelnöke kifejtette: ez már a sokadik ilyen módosítás, ami egyértelműen azt jelenti, hogy Magyarországon még drágább lesz az élet, nagyobb lesz az államháztartási hiány és az államadósság, valamint magasabbak lesznek a hitelek törlesztései is.

A kormány lépése feketén-fehéren megmutatja, hogy a Gyurcsány-kormány még hónapokra sem tud előre tervezni. Varga emlékeztetett arra is, hogy a nyilvánosságra került őszödi beszédben a kormányfő azt mondta, hogy csak két-három lépésre tud előre tervezni. "Mára kiderült, hogy még ennyire sem" - fűzte hozzá.

A kormány eredetileg 1533 milliárdos hiányt fogadott el, ami 4,5 százalékos államháztartási hiányt jelent. Ám ezt már júniusban korrigálták, elismerték, hogy túlköltekeztek, és ugyanez történt most novemberben is. Jelenleg 1921 milliárdos hiánynál járunk - jegyezte meg a Fidesz gazdasági kabinetvezetője. Hozzátette: Magyarország államháztartásának hiányát mindannyiunknak kell megfizetnünk. Az egészségbiztosítási alap tervezett 31 milliárd forintos hiánya 158 milliárdra nőtt.

"Ha erre az évre nem tudnak pontosan tervezni, miképp várjuk el, hogy 2007-re ez sikerüljön?" - fogalmazta meg kérdését Varga Mihály. Majd a brüsszeli Európa Bizottság jelentését idézve rámutatott: a bruttó hazai termék esetében 10,1 százalékos lesz a hiány.

Navracsics: Az Unió nem fogadja el a kormány előrejelzését

Az Európai Bizottság előrejelzéséből az derül ki, hogy az unió illetékesei nem fogadták el a magyar kormány jövő évre vonatkozó előrejelzését. Navracsics Tibor erről kedden nyilatkozott Kecskeméten az MTI-nek.

"Joaquín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa egyértelműen azt az aggodalmát fogalmazta meg, hogy már a kiindulásként használt adatok sem felelnek meg a valóságnak, márpedig ha az alapok csúsznak, akkor csúszik az egész épület is" - figyelmeztetett a Fidesz frakcióvezetője. Navracsics kiemelte: bár brutális megszorításokat tartalmaz a jövő évi költségvetés, az államháztartás egyensúlya nem fog alapvetően javulni, és ezt független pénzügyi elemzők is elismerik. "Továbbra sem tudjuk, hogy a kormánynak milyen elképzelései vannak, milyen reformokat kíván bevezetni, a jelenlegi helyzetből a kivezető utat hogyan kívánják megtalálni, mert úgy tűnik, hogy már az alapokkal is probléma van" - fűzte hozzá.

A Fidesz politikusa rámutatott: a kormány által elhibázott gazdaságpolitika súlyos következménye, hogy a bruttó nemzeti össztermék növekedése lényegesen elmarad a többi közép-európai országétól. Példaként említette, hogy Csehországban és Lengyelországban a kétszeresét, Szlovákiában a háromszorosát is elérheti a nemzeti össztermék jövő évre prognosztizált növekedése a magyarországinak.

Liberális lopakodás az egészségügyben

A kormányzatról továbbra is úgy pereg le mindenféle ellenzéki megjegyzés, konstruktív javaslat, mint a falra hányt borsó a falról - jelentette ki Mikola István keddi sajtótájékoztatóján.

A titkolózás nagy árat jelent az emberek számára. Most már látjuk a jövő évi költségvetés vázát, s úgy tűnik, hogy semmi jóra nem számíthatunk. A dilettáns, hazug kormányzás az emberekre soha nem látott terheket rak, és ezt valamennyien nehezen fogjuk viselni. A legszomorúbb az, hogy ennek a dilettantizmusnak a legnagyobb vesztese az egészségügy - hangsúlyozta a volt szakminiszter.

Mikola István üdvözölte a Közbeszerzési Döntőbizottság napokban hozott döntését, amely elítélte "a kórházlopást fényes nappal", és a kormányzat által mintaértékűnek kikiáltott hatvani kórház-privatizációt törvénytelennek minősítve, harmincmillió forintra büntette a hatvani önkormányzatot, továbbá a vállalkozóval történt szerződés felbontását kezdeményezte. "Mégiscsak vannak olyan fórumok, amelyek a demokratikus jogállamot védik, ilyen a Közbeszerzési Döntőbizottság, és reméljük, ilyen lesz az Alkotmánybíróság is, amikor az egészségügyben nagyon furcsa változásokat indikáló törvénytervezeteket meg fogja szüntetni" - jegyezte meg a Fidesz politikusa.

A vizitdíj-napidíj bevezetés előtt álló rendszerével kapcsolatban rámutatott, hogy az megszünteti a betegek szabad orvosválasztáshoz való jogát. Majd szólt arról is, hogy Németországban éppen most derült fény arra, hogy az ottani vizitdíj bevezetését követően csak ebben az esztendőben 400 ezer beteg nem fizette ki a vizitdíjat, ezért az egészségügyi biztosítási hatóságnak vizsgálatot kell indítania, és be kell hajtania a - személyenként 10 eurós nagyságrendű - be nem fizetett díjat. Egyetlen per mintegy 150 euróba kerül, tehát 15-ször annyiba, mint maga a vizitdíj. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szomszédos Szlovákiában éppen most szüntetik meg a vizitdíjat, mert nem vált be. Éppen ezért a Fidesz továbbra sem érti, miért kell Magyarországon olyan gyakorlatot követni, ami a világ más részeiben problémát, illetve csődöt okoz.

A patikaliberalizációról kiemelte: a több patika több csődöt fog jelenteni, ez pedig több patikabezárást von maga után, hiszen az a pénz, amiből ma a gyógyszertárakat működtetik, több gyógyszertár esetén több helyre fog megoszlani, és a patikák működésének ellehetetlenüléséhez fog vezetni. A Fidesz továbbra is úgy látja, hogy a liberalizálás leple alatt annak a globális nagytőkének az érdekeit óhajtja a kormányzat kiszolgálni, amely a gyógyszerpiacot is szeretné most már megkaparintani, és vele együtt a gyógyszerésztársadalmat kívánja ellehetetleníteni.

Mikola István borzasztónak nevezte azt a döntést, amely szerint a több százezer egészségügyi dolgozót tömörítő Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát, amelyet 2003. október 20-án ez az adminisztráció, a szociálliberális hatalmi struktúra hozott létre, most megszüntetik.

A kórházi férőhelyek csökkentésének tervéről kifejtette: kiszivárgott információk szerint 60 ezer aktív kórházi ágyból 43 ezret kívánnak megtartani, ami 17 ezer ágy mintegy fél év alatt történő megszüntetését jelenti. Ilyen rövid idő alatt ekkora ágyszám-csökkentésre még a világon nem volt példa. Ennek "eredményeként" több kórház bezárja a kapuit, vagy krónikus elfekvő intézménnyé válik.

A Fidesz álláspontja szerint az egészségügy úgynevezett reformja az egészségbiztosító privatizálása érdekében történik. "Ezt az alattomos liberális lopakodást egyre inkább látjuk, egyre inkább kibújik a szög a zsákból, az egészségbiztosító több mint ezermilliárdos kasszájára fáj a foguk a kormányzati köröknek" - jelentette ki a fideszes szakpolitikus. A Fidesz készíti az alkotmánybírósági beadványokat, amelyeket - mihelyt a köztársasági elnök aláírja ezeket a törvényeket - be fog nyújtani. Ugyanakkor a Fidesz bízik abban, hogy Sólyom László mérlegelni fogja: mit szentesít aláírásával és mit nem a társadalmi egyeztetés nélkül elfogadott törvények közül

Gergényi nyugdíjazási kérelme a felelősség beismerése

A Fidesz álláspontja szerint azzal, hogy Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány ma a nyugdíjazását kérte, a helyzet nem oldódott meg. A kormányzati hazudozás továbbra is folytatódik, a fő kérdéseket megkerülik és a felelősöket továbbra sem nevezik meg - mutatott rá szerdán Kontrát Károly, a Fidesz Demokrácia Központjának vezetője Balog Zoltánnal tartott sajtótájékoztatóján.

A Fidesz ismét felszólítja a kormányt és Gyurcsány Ferencet, hogy a törvény adta lehetőségeikkel élve, nevezzék meg a felelősöket, és vonják felelősségre őket. Követeli azt is, hogy nevezzék meg azokat a parancsnokokat, akik közvetlen utasítást adtak az emberek megtámadására, illetve a kormány adjon anyagi és erkölcsi kártérítést az október 23-i ártatlan áldozatoknak - mondta Kontrát.

Balog Zoltán kifejtette: a Fidesz az igazságot szeretné tudni, nem csak az október 23-i, de a szeptemberi események kapcsán is. Azaz: ki döntött, milyen utasítást adott, és ezt hogyan hajtották végre a hatóságok?

A fővárosi rendőr-főkapitány nyugdíjazási kérelme a felelősség beismerését jelenti, de nem tudni, mire is terjed ki ez a felelősség - mutattak rá a Fidesz politikusai. Azt is szeretnék tudni, hogy Gergényi Péter ezzel magára vállalta-e mindazt, ami történt, vagy csak annak egy részét, esetleg semmit sem.

Balog Zoltán a szeptember 18. és 25. közötti időszak adatairól szólva elmondta: ez idő alatt 183 rendőr sérült meg, ugyanakkor arról, hogy hány demonstráló vagy békés járókelő sérült meg, nincs semmiféle hivatalos adat. Az is ismert, hogy 313 civil ember ellen indult eljárás, amiből 39 bírósági szakaszba került, és néhány elsőfokú ítélet született is már. Ennek a 313 civilnek a személye ismert. Ugyanakkor a szeptemberi események kapcsán 35 rendőr ellen folyik eljárás, de még egyetlen esetben sem sikerült megállapítani az elkövető személyét. Az októberi 23-án történtek kapcsán kiemelte: kórházi jelentések alapján az derül ki, hogy kórházi ellátásban 12 rendőr és 150 civil részesült. 51 esetben folyik rendőr ellen eljárás - mindegyik ismeretlen személy ellen -, de ezekből még egy sem jutott el bírósági szakaszba, ugyanakkor 137 civil ellen indult eljárás, úgy, hogy mindegyikük személye ismert. Ez a statisztika világossá teszi azt, hogy a történtek bagatellizálása folyik a hatalom részéről, a rendőrség továbbra is "arctalan tömegként jelenik meg ebben a dologban". Emiatt is kevés az, hogy a támadások tükrében egy rendőrkapitány úgy véli: neki nyugdíjba kell mennie.

Balog követelte a politikai felelősség tisztázását. Hiányolta, hogy még mindig nincsenek olyan vizsgálatok, amelyek konkrét ügyekre és konkrétan a politikai felelősségre irányulnának, hanem csupán "általános szociológiai tapasztalatokat keresnek". Megjegyezte, úgy látszik, hogy a média és a politika egy része mintha valóban érdekelt lenne a brutalitás bagatellizálásában.

A rendőrök ügyeiről semmit nem hallunk, nem történik semmi azokban az ügyekben, amelyekben törvénytelenül járt el a rendőrség - mondta Balog, egyúttal utalt arra, hogy november 4-én ugyanúgy azonosító szám nélkül jelentek meg a rendőrök, mint október 23-án.

"Jó lenne tudomásul venni végre, hogy Magyarországon ennyi erőszak az elmúlt tizenhat évben még soha nem volt az utcán" - hangsúlyozta az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke.

Összesen 93 rendőrök ellen tett feljelentés ügyében indított nyomozást az ügyészség, de ezeknek egyelőre nincsenek gyanúsítottjai - közölte ugyancsak szerdán a Fővárosi Főügyészség szóvivője. 38 eljárást a szeptemberi, 55-öt az októberi eseményekkel összefüggésben indítottak. A feljelentések hivatalos eljárásban történő bántalmazásokat tartalmaznak. A szeptemberi és az októberi budapesti zavargásokkal összefüggésben az ügyészség 67 eljárást indított hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter soron kívüli meghallgatását kezdeményezi a Fidesz az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában, mert alkotmányos aggályokat vet fel Petrétei Józsefnek a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez írt októberi levele. Ezt Cser-Palkovics András jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivő-helyettese rámutatott: a miniszter megsértette az alkotmányt, illetve a bírák függetlenségét, és államosítani akarja az igazságszolgáltatást, mert levelében lényegében azt kéri az elmúlt hetek eseményeire hivatkozva, hogy a bírák a titkos adatszerzés és információgyűjtés engedélyezéséről lehetőség szerint azonnal hozzanak döntést, ne használják ki a törvényben foglalt 72 órát. A sajtótájékoztatón kiosztott, Lomnici Zoltánnak címzett levélben a következő passzus szerepel: "az állampolgárok nyugalmát a közelmúltban megzavaró és a törvényes rendet veszélyeztető események mielőbbi felderítése a nyomozó hatóság és az igazságszolgáltatás közös érdeke, éppen ezért rendkívül fontos, hogy a kérelmet előterjesztő az eredményes nyomozás folytatáshoz szükséges engedélyt - amennyiben annak feltételei fennállnak - mielőbb megkaphassa".

[ a lap tetejére ]

PARLAMENTI VISSZATEKINTŐ

Szili szelektíven fegyelmez

Nem reagált a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője a kormányfő hétfői felszólalására, amelyben Gyurcsány Ferenc egyebek között kijelentette: a rend erősebbnek bizonyult a rendetlenségnél. Az ellenzéki képviselők az október 23-i rendőri intézkedésről faggatták Petrétei Józsefet és Gál J. Zoltánt. A parázs vita alatt Szili Katalin házelnök többször rendreutasította a méltatlankodó ellenzéki képviselőket, ám a kormánypárti honatyák szabadon kifejthették álláspontjukat.

Az október 23-i zavargások, illetve a pártok közötti együttműködés állt a hétfői napirend előtti felszólalások középpontjában. Podolák György azt állította, hogy a Fidesz vezető politikusai tudták, hazudnak, amikor azt állították, hogy a rendőrség szándékosan "tolta rá" a tüntetőket október 23-án az ellenzéki párt rendezvényére. "Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Semjén Zsolt és még sorolhatnám, leginkább ők azok Tisztelt Ház, akikből összeállítható a hazug politikai provokátorok tablója" - közölte a szocialista politikus. Semjén Zsolt kereszténydemokrata frakcióvezető szeretett volna erre válaszolni, de napirend előtt ezt csak a többség hozzájárulásával tehette volna. A T. Ház azonban háromszor is határozatképtelennek bizonyult.

Harrach Péter arról beszélt, hogy többször az a vád éri az ellenzéket, hogy nem állnak szóba a kormánnyal. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc tette magát együttműködésre alkalmatlanná - mutatott rá a kereszténydemokrata politikus.

Aszódi Pál az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit röviden felidézve úgy fogalmazott, a magyar konzervatív-polgári oldal kötelessége, hogy emlékezzen a forradalmat követő megtorlás áldozataira. A Fidesz képviselője élesen bírálta a kormányt, amiért a 2004-es népszavazáskor elutasította a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárságot, a kormánypárti képviselőket, amiért bizalmat szavaztak Gyurcsány Ferencnek, illetve a miniszterelnököt, mert kiderült róla, hogy hazudott.

Balog Zoltán interpellációjában arra várt választ az igazságügyi és rendészeti minisztertől, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök október 23-án este a Nemzetbiztonsági Kabinet ülésén miért nem adott utasítást a "rendőri brutalitás" megszüntetésére. Petrétei József arrogánsan visszautasította azt "a széles körű hadjáratot, ami a rendőrség ellen folyik".

"Gyurcsány a felelős a rendőri atrocitásokért?" Ezt kérdezte interpellációjában Kontrát Károly. A Fidesz képviselője elmondta, hogy egy fiatal lányt a rendőrök megvertek, majd papírjait a Dunába dobták. Hangsúlyozta: a rendőrök fellépése az említett és más esetben is törvénytelen volt. Petrétei válaszában a tévészékház ostromáról beszélt, mondván, hogy ott több mint száz rendőr sérült meg.

"Van-e magyarázat az október 23-i brutális rendőrségi fellépésre?" - kérdezte interpellációjában Csampa Zsolt. A Fidesz politikusa egy olyan hölgy esetét idézte fel, akit gumilövedék talált el. "A rendbontók elleni fellépés indokolt, sőt törvényes volt" - mondta Csampa, de bírálta az ártatlan emberekkel szembeni brutális fellépést, valamint a gumilövedék használatát.

"Miért nem sikerült megegyezni a fegyverletételről?" - kérdezte Szijjártó Péter az október 23-i atrocitásról. "Aki a rendőrséget üti, az Magyarországot találja" - válaszolta Gál J. Zoltán államtitkár, majd azt mondta, a Fidesznek másfél órája volt arra, hogy elhagyják a helyszínt. A Fidesz szóvivője erre közölte: Gál J. Zoltán másfél percen át hazudott, szavait pedig videofelvételekkel támasztotta alá a viszontválaszában a rendőrség megvédését szorgalmazó államtitkárral szemben.

Nagyobb államadósság, újabb hitel

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az idei költségvetés módosítására vonatkozó törvényjavaslatot. E szerint változna néhány, a központi költségvetés, illetve a társadalombiztosítási alapok hiányára vonatkozó tétel. A Fidesz szerint ez azt jelenti, hogy tovább nő az államháztartás hiánya és újabb hiteleket kell felvenni. Tállai András, a Fidesz szakpolitikusa kiemelte: a kormány e lépésével elismerte, hogy kártyavárként összeomlott az idei évi költségvetés.

Az idei költségvetést módosító törvényjavaslat alapján az Országgyűlés 2006. december 31-i hatállyal elengedné a Magyar Televízió Rt.-nek a magyar állammal szemben fennálló több mint 4 milliárd forint tartozását, emellett mintegy 400 milliárd forintnyi hitelt vállalna át a Nemzeti Autópálya Zrt.-től az állam. A Fidesz szerint az idei költségvetéshez benyújtott módosítással több mint 10 százalékkal növekszik a költségvetési hiány. Ez nem jelent mást, mint hogy újabb hiteleket kell felvenni - fogalmazott Tállai. Páratlannak nevezte, hogy az év utolsó hónapjaiban a következő évi költségvetést és az adott évi költségvetés módosítását egyszerre tárgyalja az Országgyűlés. Nnem lehet tudni, mondta, hogy erre a befektetők hogyan reagálnak.

A Fidesz képviselője hangsúlyozta: a kormány e lépésével elismerte, hogy "kártyavárként omlott össze az idei évi költségvetés". Igazak voltak az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, az elemzők, valamint a parlamentben az ellenzéki frakciók által megfogalmazott kritikák, amelyek szerint tudható volt, hogy a 2006-os költségvetés bevételi és kiadási számai valótlanok, hazugságokra épülnek. E módosítás benyújtása olyan beismerés, ami után a pénzügyminiszternek távoznia kellene - szögezte le Tállai András.

[ a lap tetejére ]

VENDÉGOLDAL

A média szabaddá tesz

Bolgár György éppen antiszemitizmussal vádolja a Fideszt a szoci-hitgyüli tévében, amikor egy néző sms-ben cigányozza Orbánt. Dési kiakad. Avar János szócikket kap a munkásmozgalmi lexikonban, és más szörnyű dolgok is történnének, de a nyilasokat hirtelen letartóztatják.

Nekem tulajdonképpen Avar János az igazságos és mindenre kiterjedő rendszerváltás bizonyítéka. (Ebből gondolhatják, hogy tegnap Újságíróklubot néztem az ATV-n. Oké, könnyed szórakozásra, önfeledt nevetésre vágytam, kérem, ne vessenek meg!)

Szóval Avar és az ő páratlan újságírói munkássága még ma is rendületlenül gyarapítja közéletünket, mi több, szavai biztos iránytűként szolgálnak a hírek labirintusában bolyongó hétköznapi ember számára. Igen, igen. Gondolatai nemcsak erős menedékké épülnek e vészterhes időkben, hanem szellemi pajzzsá kovácsolódnak a zavarkeltők, a közbeszéd randalírozói és a békés társadalmi lét székházgyújtogatói ellen. Bizony, elvtársak, bizony. Ahogy Avar János el tudja magyarázni, és átláthatóvá tudja tenni egy ATV-néző számára a nagy világrendszerek még nagyobb összefüggéseit, úgy nem tudja senki sem. Lapja, a Vasárnapi Hírek kíméletlen szókimondásával, az illegalitásban fogant harcosságával sújt le a kormánnyal kekeckedő ellenzékre. Pörölycsapásszerű publicisztikái nem ismernek kegyelmet, ugyanakkor a jobboldal szinte retteg az ismeretlen fideszes források információiból összeálló tényfeltáró cikkeitől is.

A kitűnő szerkesztő, külpolitikai elemző (számos cikk, tanulmány, könyv szerzője, társszerzője és fordítója - kiadta a Kossuth Könyvkiadó) ma is azért száll síkra, küzd vállvetve, forr egységbe, hogy kiküszöbölje a politikai életünkben tapasztalható egyenetlenségeket és az olyan tervszerűtlen, a szervezés során adódó problémákat, mint Orbán Viktor...

...Valami ilyesmin gondolkodtam, amikor az ATV képernyőjén átkúszott egy nézői sms, kb. ez: "Orbán megint elvesztett egy választást, nem ő lett a vajda."

Helyben vagyunk. És még ők nevezik csőcseléknek a tüntetőket...

Méltatnám még tovább a fantasztikus lényeglátású Avar Jánost, akinek üde stílusa, minden képzelőerőt felülmúló humora megérne hosszabb tanulmányt is, de ezen a ponton megtört bennem valami. Eddig kacagtam: a Fidesz és a náci ideológia egy platformra hozása eszelősen jó vicc volt. A szombati szolidaritási menetről az auschwitzi haláltáborra asszociálni fergeteges. Orbánt Hubay Kálmán nyilas vezetőhöz hasonlítani igazán szellemes. A jobboldali publicisták és az észak-koreai sajtó közti párhuzam után a térdemet csapkodtam a hahotázástól. Bolgár úr alázta a sunyi Fideszt, Mészáros kicsit visszafogott volt, de jól osztotta az alávaló jobboldalt. Igazán parádés volt az adás. Csak ez a csúnya sms eléggé elszúrta a dolgot.

Dési műsorvezető ki is szólt a szerkesztőnek, talán nem kéne így leleplezni a szoci szavazóbázis rasszizmusát. Több fegyelmet, elvtársak! Így mégis hogyan vádoljuk a jobboldalt antiszemitizmussal?!

Szűcs Balázs, mno.hu, 2006. november 7.

[ a lap tetejére ]

KITEKINTŐ - RÖVIDEN

A rendőrök rontottak az ország imázsán

Elfogadhatatlan, hogy az október 23-án történtekhez hasonló incidensek érjenek Magyarországon tartózkodó külföldi turistákat, ezért a Fidesz sürgeti ennek mihamarabbi vizsgálatát. Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a rendőri túlkapások felelőseit felelősségre kell vonni, és erről az adott országok nagykövetségeit tájékoztatni kell. Hivatalosan elnézést kell kérni az ok nélkül bántalmazott turistáktól, azoknak pedig, akik bejelentést tettek, kárpótlást kell nyújtani. A Fidesz politikusa kitért arra, hogy az események kapcsán összesen 167 sérültről, köztük öt külföldiről számoltak be. Ugyanakkor a Fidesz Dokumentációs Központjához október 27. óta több száz bejelentés érkezett, több nagykövetség pedig külföldi állampolgárok panaszait regisztrálta. A magyar hatóságok eddig nem kértek tőlük elnézést.

Az Európai Bizottság eljárást indít Magyarország ellen

Jogsértési eljárás indul Magyarország ellen is, mert nem hajlandó munkaidőnek elismerni az ügyeleti rendszerben dolgozók ügyeleti készenléti idejét, és annak megfelelően megfizetni az egészségügyi dolgozókat (és más, ügyeleti rendszerben dolgozó közalkalmazottakat). Vladimír Spidla foglalkoztatási biztos bejelentése szerint hazánk is azon 23 tagállam egyike, amellyel szemben a bizottság azt követően kezdeményezi az eljárás megindítását, hogy a szociális miniszteri tanács minapi rendkívüli ülése sem tudott megegyezésre jutni a munkaidős irányelv felülvizsgálatáról.

Lamperthi utakon

A fővárosi kerületek polgármestereinek választói gyűlésén kizárólag a koalícióhoz tartozó politikusokat delegáltak a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácsba és a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanácsba (BAFT). Így nemcsak jobboldali polgármester nem lesz a testületekben, hanem Buda is képviselet nélkül marad. Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere a minap született döntés kapcsán elmondta: a tavaly óta működő BAFT három fővárosi tagját korábban területi elv alapján, egy-egy belsőpesti és külsőpesti kerület, valamint egy budai kerület polgármesterét konszenzus alapján választották meg. Jóllehet, a budai részről most Szabolcs Attila budafoki polgármestert javasolták a testületbe, a három delegált Mester László (XVIII. kerület) és Hunvald György (VII. kerület) szocialista, valamint Weinek Leonárd (XIV. kerület) szabaddemokrata polgármester lett. A jobboldal kiszorítása a Lamperth-elv alapján történt - mondta a XVI. kerület fideszes polgármestere. Emlékezetes, a miniszter asszony októberben az MSZP választmányi ülésén azt mondta, hiába győzött a Fidesz országosan az önkormányzati választásokon, "nem ők fogják az uniós pénzeket osztani". Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a döntés kapcsán rámutatott: Budapesten csak szavakban hirdetett együttműködést az MSZP-SZDSZ-koalíció, a gyakorlatban az ellenkezőjét bizonyítja.

Liberális fordulat a Krónikában?

A Magyar Hírlaptól távozó munkatársakat tárt karokkal várja a Magyar Rádió - értesült a Magyar Nemzet. Sőt, a balliberális értékrendet vallónak tartott lap megbízott főszerkesztője, Farkas György akár a Krónikához is kerülhet. Sztankóczy András, a hírterületet felügyelő Aktuális szerkesztőség vezetője (aki korábban a Magyar Hírlap főmunkatársa volt) az elmúlt néhány hétben-hónapban már folytatott puhatolózó tárgyalásokat a Magyar Hírlap egyes munkatársaival - értesült a polgári napilap közrádiós körökből. Such György rádióelnök (1998- 1999-ben főszerkesztő-helyettesként dolgozott az újságnál) és az általa a Magyar Rádióhoz szerződtetett Sztankóczy korábban sem titkolta, hogy mást vár a Krónika című műsortól; várható volt tehát, hogy ez a tény előbb-utóbb személyi változásokat is maga után von. A folyamat elkezdődött: Németh Miklós Attila nem szerepelhet a Krónikában, mint ahogyan Papp Endre is már csak néhány alkalommal működhet közre a hírműsor elkészítésében - utána ő sem lehet a Krónika "hangja". Több más, a baloldali politikusok és értelmiségiek által folyamatosan támadott Krónika-munkatárs kényszerszabadságolásokkal kénytelen szembenézni. A végleges "megoldáshoz" nem is kell túl nagy adminisztratív csűrés-csavarás: a Krónika szerkesztőségét irányító Kresz László és más munkatársak szerződése decemberben lejár.

Horváth János 85 éves

A fideszes Horváth Jánost, a parlament korelnökét köszöntötte 85. születésnapja alkalmából Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és az öt parlamenti frakció képviselője kedden a Parlamentben. A szocialista házelnök köszöntőjében úgy fogalmazott: ritka alkalom, hogy egy olyan képviselőt köszönthetünk, aki majdnem hatvan éve ennek a parlamentnek a lakója, és aki 1945-ben már felszólalt az Országgyűlésben.

Horváth János 1921. november 7-én született Cecén. 1942-ben belépett a Független Kisgazdapártba. 1944-ben részt vett az ellenállásban, a nyilasok ezért halálra ítélték, de megszökött. 1945-től nemzetgyűlési képviselő. 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatták, négyévi kényszermunkára ítélték. 1956-ban az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, egyik alapítója volt a Magyar Forradalmi Tanácsnak. A közgazdaságtan professzoraként a Columbia Egyetemen tanított és kutatásokat vezetett. 1997-ben települt haza, 1998-ban lépett be a Fideszbe, ötvenegy év elteltével ismét országgyűlési képviselő lett. Horváth János a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktora, átvehette a Magyar Köztársaság elnökének aranyérmét.

[ a lap tetejére ]


A Fidesz Hírlevelet a [email protected] címen rendelheti meg, illetve mondhatja le.

E-mail címét bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki.

Mindig friss híreket talál honlapunkon: www.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek