Javaslat a magyar-román kormányülés napirendjére
A székelyföldi autonómiát, az önálló erdélyi magyar egyetem létrehozását, valamint a csángó magyarok számára a magyar nyelvű misézés lehetőségének biztosítását mint alapvető kérdéseket javasolja a magyar-román együttes kormányülés napirendjének a KDNP - mondta a Kereszténydemokrata Párt (KDNP) országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Dátum: 2006-11-10 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:33.359325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Három fontos és alapvető napirendet szeretnénk javasolni. (...) Első napirendi pontként a székelyföldi autonómia megteremtése, a második az önálló erdélyi magyar egyetem megteremtése, harmadik napirendi pontként pedig a magyar nyelvű misézésnek az elérése a csángó magyarság köreiben" - fogalmazott Simicskó István, aki a nemzetbiztonsági bizottság elnöke is.
Simicskó István álláspontja szerint mindhárom kérdés alapvető a magyarság számára, ám mindezeken túl még számos témát lehetne javasolni. Ezek között említette a politikus a területfejlesztési ügyeket és - kérdésre válaszolva - a verespataki aranybánya jövőjét is ide sorolta.
A politikus közölte: a három alapvető javaslatot a KDNP még a mai napon eljuttatja írásban Szilvásy György kancellárminiszterhez.
Simicskó István elmondta: a KDNP jónak tartja azt a gyakorlatot, hogy a magyar kormány jó kapcsolatot kíván fenntartani a szomszédos országok kormányaival. "Tisztességes és jó, de kevésnek tartjuk" - fogalmazott.
A KDNP-s politikus úgy vélte, "Magyarország kikövezte Románia útját mind a NATO-ba, mind az EU-ba". Hozzátette: ezekhez sokat tett hozzá a Romániában élő magyar kisebbség.
MTI - fidesz.hu