Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MTV ostrom: Ignácz beszélt, de nem mondott semmit

Befejeződött az a vizsgálat, amely a szeptember 17. és szeptember 19. között a Kossuth téren és a Magyar Televízió székházánál történt rendőri tevékenységet vizsgálta; a következtetések levonása azonban az országos rendőr-főkapitány hatáskörébe tartozik - közölte Ignácz István dandártábornok, az öttagú bizottság vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, ahol semmilyen érdemi információ nem hangzott el.


Dátum: 2006-11-10 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:35.812707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság vezetője elmondta, a vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy szakszerű rendőri intézkedések történtek-e, és ha voltak hiányosságok, azok a jövőben ne fordulhassanak elő. Így ne fordulhasson elő még egyszer, hogy a Magyar Köztársaság területén ilyen, vagy ehhez hasonló műveletek során rendőrök sérüljenek meg.

A bizottság a munkáját szeptember 26-án kezdte, s kiterjedt a helyszín megtekintésére, jelentések megkérésére, rádióforgalmazási adatok beszerzésére, elemzésére és a csapatszolgálati tevékenység modellezésére, ezek során 51 személyt hallgattak meg - mondta Ignácz István.

A dandártábornok hangsúlyozta: a vizsgálat során arra törekedtek, hogy szakmailag megalapozott anyagot adhassanak át. A 101 oldalas jelentés helyzetértékelésből, elemzésből, megállapításokból, javaslatokból áll. A következtetések levonása nem tartozott a bizottság kompetenciájába, e feladat az országos rendőrfőkapitány hatáskörébe tartozik.

Ignácz István elzárkózott az újságírói kérdések megválaszolása elől, mondván, hogy erre nincs felhatalmazása.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek