Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: Nem találja a válságból kivezető utat a kormány

A súlyos válságból kétségbeesett kiutat kereső kormány ideges kapkodásának nevezte az elmúlt hetek kormányzati intézkedéseit Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-11-10 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:37.725834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Nem találja a válságból a kiutat a kormány (Szijjártó Péter)

Szijjártó a kormány helyzetét egyre reménytelenebbnek nevezve úgy fogalmazott: "egy olyan kormány nem tud kilábalni a válságból, amelyre nem hallgatnak az emberek, és amely nem hallgat az emberekre".

Úgy véli: azok "a kétségbeesett pr-akciók", amelyekkel a kormány az utóbbi időben próbálkozik, "nem helyettesítik a kormányt és nem is jelenthetnek kivezető menekülő utat a válságból".

A Gyurcsány-kormány milliárdos nagyságrendben költ arra, hogy a megszorító intézkedéseket és a kormányzati hazugságokat az emberekkel elfogadtassa - emlékeztett Szijjártó arra, hogy az ún. egyensúlyteremtő intézkedéseket a kormány népszerűsíteni kívánja.

A Fidesz szóvivője kitért arra is, hogy a kormány az állami kiadások lefaragása érdekében minisztériumi gépjárműveket kíván értékesíteni, ám az ebből származó bevétel nagyjából 1/35-e annak, mint amennyiért az embereket sújtó megszorító intézkedéseket reklámozni szeretné.

Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Martin Winterkornt, az Audi konszern igazgatótanácsának elnökével folytatott tárgyalásait követően úgy nyilatkozott, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított összeget a vállalkozások a jövőben leírhatják az adóalapjukból, azt mondta: a kormány által okozott korábbi kárt "nem lehet egy rövid tárgyalással és időleges megállapodásokkal jóvátenni."

Ezzel összefüggésben az Audi magyarországi igazgatóját idézte, aki szerint az autógyár azért állította le nemrég a magyarországi fejlesztéseit, mert kétségessé vált, hogy a kormányt komolyan lehet-e venni azok után, hogy a konszernnel kötött adó-megállapodást felrúgta.

A szóvivő reagált a Molnár Lajos egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra is, amikor azt mondta, hogy a kórházi ágyak számának csökkentése egyértelműen betegellenes, veszélyezteti a betegellátás biztonságát és nehezíti a betegek helyzetét.

A kormány továbbra is reformnak hazudja azt a kormányzati pénzbehajtást, ami válságba sodorta az egészségügyet is - fogalmazott a képviselő, aki szerint az ágazat válságáért a szabad demokraták és az általuk delegált miniszter a felelős.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1502, 'source_type': 'media', 'source_id': 614, 'target_type': 'article', 'target_id': 59121, 'relation_type': 'describes'}