A rendőri elit harmada nyugdíjba tart
Az év vége nyugdíjazási hullámot indított el a rendvédelmi szerveknél. Sokan ugyanis attól tartanak, hogy a korkedvezményes nyugdíjba vonulás szabályainak változása mellett jövő évtől megszűnik az egyenruhásokra vonatkozó nyugdíj-kiszámítási kedvezmény.
Dátum: 2006-11-10 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:38.474749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy középvezető jelenleg 200-220 ezer forintos nyugdíjra számíthat, amit az utolsó évi keresete, plusz a jutalmak alapján kalkulálnak. Egyes elképzelések szerint viszont január elsejétől az utolsó öt év átlagát vennék alapul, mégpedig a jutalmak nélkül. Ez havi 60-80 ezer forintos kiesést jelentene.
Miniszteri ígéret
Az előzetes tervek szerint 2007. január 1-jével akarta a kormány bevezetni a változásokat, de a legutolsó kormányzati anyagban már az szerepel, hogy a részletes szakmai koncepciót jövő nyár elejéig kell a kormány elé terjeszteni, azaz a változás legkorábban 2008. január 1-jén léphet hatályba.
Ugyanakkor még pontosan nem lehet tudni, hogy a kormány hogyan akarja átalakítani a szolgálati nyugdíjrendszert. A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) által ismert szakértői anyagok - amelyek az államreform-bizottságtól és a Pénzügyminisztériumtól kerültek el a szakszervezethez - azt mutatják, a kormányzati elképzelések rendkívül radikálisak.
Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a rendvédelmi szerveknél legalább húsz éve szolgálatot teljesítők nyugdíjának kiszámítási módján nem változtat a hamarosan elkészülő jogszabály. Akinek a törvény hatályba lépésekor legalább húsz év szolgálati viszonya van, az nemcsak hogy huszonöt év szolgálati viszony után elmehet nyugdíjba, de nyugdíjának megállapítása a jelenleg is érvényes feltételrendszer szerint történik.
Pályaelhagyók lavinája
A miniszteri ígéretek a rendőröket láthatólag nem nyugtatták meg. A testületben tapasztalt bizonytalanságról számolt be a Magyar Hírlapnak Bárdosi Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára is. Kónya Péter FRDÉSZ-elnök szerint elképzelhető, hogy lavinaszerűen fogják elhagyni a testületeket azok a fiatalok, akiknek céltalanná válik a hivatásos szolgálat. Hiszen jelenleg a rendvédelmi szférában dolgozók nagy része nem a piaci árnak megfelelő fizetésért dolgozik, hanem a szolgálati nyugdíj rendszere jelent egy olyan juttatást, ami miatt vállalják ezt a hivatást.
Távozhatnak azok is, akik már rendelkeznek a szolgálati nyugdíjra jogosító idővel - mondja Kónya Péter. Szerinte a tömeges elvándorlás "működésképtelenné teheti" a rendvédelmi szerveket.
Miért mennének Petrétei ígérete ellenére a veterán rendőrök? A válasz egy a törvénytervezet indoklásában szereplő felvetés. Eszerint: "A korhatár előtti nyugdíjazás lehetősége egy kedvezmény annak érdekében, hogy akinek a munkavégző-képessége csökkent, vagy a munkaerő piacon elhelyezkedni nem tud, ne maradjon ellátatlan. Kereső tevékenység esetén a nyugdíjat vagy csökkentik, vagy szüneteltetik." Márpedig a korkedvezménnyel nyugdíjba menő rendvédelmi dolgozók túlnyomó többsége ez után is dolgozik. Gergényi Péter budapesti főkapitány elődei közül vagyonvédelmi vállalkozásba fogott Berta Attila és Bodrácska János, sőt Pintér Sándor egykori országos rendőrfőkapitány és belügyminiszter is.
Arany váll-laposok távozóban
A Magyar Hírlap úgy értesült, hogy a tábornoki kar létszáma mintegy harmadával csökkenhet januártól.
Az ötven évüket betöltött arany váll-laposok kevés kivétellel kérik nyugdíjazásukat. Ez elsősorban a megyei főkapitányokat, illetve az Országos Rendőr-főkapitányság egyes vezetőit érinti. Az ORFK állományából tucatnyian távoznak, a Nemzeti Nyomozó Irodánál húsz feletti lehet a kérelmek száma. Több kerületi kapitány is szívesen feladná székét a biztos nyugdíj reményében. Legalább nyolcan vannak, akiket szolgálati idejük feljogosít a kedvezményes elbírálásra. Várhatóan több százan kérik közös megegyezéssel a nyugdíjazásukat a "halandó kollégák", vagyis a közrendőrök közül is. Korábban átlagosan napi három-négy nyugdíjaztatási kérelem érkezett az ORFK-ra, most ez a szám tizenkettő-tizenöt között mozog.
Gergényi nyugdíjaztatási kérelme visszatetszést váltott ki
Gergényi Péter utódlásáról és váratlan visszavonulásának indokairól a testületben is csak találgatnak, a nyugdíjaztatási kérelem viszont visszatetszést váltott ki rendőri körökben. A főkapitány ugyanis állítólag az elmúlt időszakban beosztottjainak ilyen irányú kérelmeit következetesen elutasította. Így szinte biztosra vehető, hogy a hírről értesülve tucatnyian próbálkoznak beadni újonnan vagy éppen ismételten kérelmüket - igaz, van, aki Gergényi bejelentése óta éppen hogy visszavonta a kérelmét. A szakszervezeti vezetők állítják: ha a feltételek megvannak, a jogszabály szerint nem lehet akadálya a kérelmek pozitív elbírálásának.
A határidőből mindenesetre még nem csúsztak ki. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó parancsnokok elmondták, ha valóban közös megegyezéssel válnának meg egymástól, akár december közepén is beadhatja valaki a kérelmét. A Magyar Hírlap több tisztet is megkérdezett, hogy ha konkrét ígéretet kapának a kormánytól az eddigi rendszer megtartására, változtatnának-e a szándékukon. Azt a választ kapták, hogy senki nem mer kockáztatni. Bármikor kialakulhat egy olyan helyzet, amelyben a kormány más döntésre kényszerül.
Magyar Hírlap - fidesz.hu