Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Freedom Fighter '56: eredményt hirdettek

A forradalom ötvenedik évfordulójára meghirdetett középiskolai versenyt a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium csapata nyerte. Második helyezett lett az Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola csapata Budapestről, míg harmadikként a szintén fővárosi Toldy Ferenc Gimnázium versenyzőit hirdette ki a zsűri.


Dátum: 2006-11-10 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:39.136466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Oktatási Minisztérium az 56-os Intézettel és a Történelemtanárok Egyletével közösen pályázatot hirdetett középiskolai diákcsapatok részére az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából. A játékra közel 300 csapat nevezett, és a www.emlekezet.hu/56 című internetes oldalon közzétett kérdéssorra kellett választ adniuk a csapatoknak.

A pályázaton magyarországi és határon túli középiskolai csapatok egy fő segítő tanárral nevezhettek. A vetélkedő hat fordulón keresztül tartott, a játék elején regisztrált csapatoknak minden hónap 23-án az interneten közétett kreatív feladatokat kellett megoldaniuk, hogy végül részt vehessenek az október 23-i döntőn.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek