Félpályás útlezárással tiltakoznak Szombathelyen
Félpályás útlezárást tartanak Szombathely határában a Kőszegre vezető úton pénteken.
Dátum: 2006-11-10 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:40.128800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A demonstráció egyik szervezője, Virág Kristóf az MTI kérdésére elmondta: a tüntetés része a két hónapja tartó, a Gyurcsány-kormány távozását követelő tiltakozás-sorozatnak.
Szombathely határában mintegy húsz, nemzetiszínű és Árpád-sávos zászlókkal feldíszített autó foglalja el a Kőszegi út egyik sávját. A forgalmat rendőrök irányítják, az áthaladás kisebb fennakadásokkal folyamatos.
A szervező hangsúlyozta: a demonstrációt az a pártoktól független csoport szervezte, amely koordinálja a város főterén két hónapja tartó tüntetéseket. A tiltakozók célja a jelenlegi kormány leváltása és az alkotmány módosítása a Szent Korona-tan alapján.
A tiltakozásra délután öt óráig van engedélye a szervezőknek, de Virág Kristóf kijelentette: amíg el nem érik céljukat, folyamatosan demonstrálnak a város több pontján, és további félpályás útlezárásokat is terveznek.
MTI - fidesz.hu