Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Czirják Sándor a magyar bankrendszerről

A Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója szerint a magyar bankrendszer a legjobb Kelet-Közép-Európában, sőt kisebb kockázattal működik, mint a nyugat-európai országok bankrendszerének többsége.


Dátum: 2002-11-28 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:14.772253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Czirják Sándor erről csütörtökön Gyöngyösön a Heves megyei Közgazdasági Napok keretében beszélt.

A magyar bankrendszert elemző fórumon elmondta: az alacsony kockázat oka egyrészt a szigorú hazai pénzügyi szabályozás, másrészt a szilárd tulajdonosi szerkezet. A magyar kereskedelmi bankokat ugyanis olyan szakmai befektetők, többségében külföldi világcégek vásárolták meg, amelyeknek nem állt érdekében a pénzintézetek tőzsdei bevezetése - mutatott rá.

A továbbiakban úgy vélekedett: az alacsony kockázati szinthez hozzájárul, hogy a magyar gazdaságban alapvető problémák nincsenek, a vállalatok aránylag épen vészelték át az elmúlt években tapasztalható dekonjunktúrát, ezért nem romlott a kereskedelmi bankok hitelportfoliója.

Szintén javítja a pénzintézetek kockázati pozícióját, hogy az általuk működtetett nyugdíjpénztárak portfoliója a nyugati társintézményeknél jóval alacsonyabb szinten tartalmaz részvényeket, a papírok aránya csupán 15 százalékra tehető - mondta.

A szakember szerint ebben a helyzetben nem okoz nehézséget a magyar bankrendszer számára az európai uniós csatlakozás, ugyanis a magyar gazdaság már csaknem teljesen integrálódott a közösség gazdaságába, a bankszektorban dolgozók képzettebbek, mint Nyugat-Európában és jobbak az elektronikus banki szolgáltatások.

Czirják Sándor a továbbiakban hangsúlyozta: személyes véleménye szerint az uniós csatlakozást követően mai formájában eltűnik a magyar bankrendszer.

Mint mondta, az önálló bankok helyett majd lényegesen alacsonyabb költségekkel működtethető, külön igazgatóságot, felügyelő bizottságot, más országoktól eltérő termékeket nem igénylő fiókintézmények jönnek létre.

Ez egyben megkönnyíti a pénzintézeti fúziók levezénylését is - fűzte hozzá.

A magyar bankrendszer gyengeségeként értékelte egy hosszú távú, stratégiai célú vállalati hitelezést végző pénzintézet - vagyis egy fejlesztési típusú befektetési bank - hiányát, ugyanis a kereskedelmi bankok rövid lejáratú hitelekben érdekeltek - mondta.

A Magyar Fejlesztési Bank most zajló átalakulása során egy ilyen pénzintézetet lenne kívánatos létrehozni - mondta Czirják Sándor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek