Lomnici Zoltán jövő hét elejére ígér választ Petrétei levelére
Csak azt követően tudom megfogalmazni válaszlevelemet Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter levelére, miután megismerem a Debrecenben tanácskozó bírák állásfoglalását - közölte a debreceni ítélőtábla pénteki ünnepélyes átadása után Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke.
Dátum: 2006-11-10 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:43.081284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az LB elnöke ezzel a kijelentéssel arra a kérdésre adott választ, hogy mi a véleménye az igazságügyi tárca vezetőjének hozzá eljuttatott leveléről, melyben a titkosszolgálati eszközök alkalmazásának felgyorsított engedélyeztetését kéri.
Mivel a bírósági elnökök Debrecenben éppen tanácskozást tartanak, a pénteki zárónapon meg is fogalmazzák álláspontjukat a levéllel kapcsolatban, amit a LB elnöke - mint mondta - szó szerint beemel majd abba a válaszlevelébe, amit várhatóan a jövő hét elején küld el Petrétei Józsefnek.
MTI - fidesz.hu