Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százötvenmilliárddal kevesebb jut ártámogatásra

150 milliárd forinttal kevesebbet szán a kormány ártámogatásra, mivel ennél többet nem bír el a költségvetés - mondta Veres János pénzügyminiszter.


Dátum: 2006-11-10 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:43.467063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A költségvetés tartós egyensúlyát szolgáló intézkedések, így az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjakat és az államigazgatást érintő reformintézkedések mellett az ártámogatási rendszert, mintegy ötödik területet is át kell gondolni - mondta a pénzügyminiszter és ezeket a változásokat már a jövő évi költségvetésen át kell vezetni.

A gyógyszer, az energia és a közlekedés ártámogatására eddig 750 milliárd forintot költött a büdzsé, ez az összeg a következő években tarthatatlan lesz a pénzügyminiszter szerint.

A közlekedés ártámogatására vonatkozó javaslat készül, a gyógyszerárak támogatására vonatkozó javaslat már az Országgyűlés előtt van, míg az energia árkiegészítésre vonatkozó kompenzációs szabályozás a kormány hatáskörébe tartozó döntés, amely várhatóan még ebben a hónapban megszületik - mondta Veres János. Az energiaár-támogatásnak a szociális rászorultság lesz a meghatározója, nem pedig az a tömb tarifa rendszer - tett hozzá a miniszter.

Az előzetes számok szerint körülbelül 150 milliárd forinttal kevesebb jut jövőre az ártámogatásra a büdzséből, körülbelül 374 milliárd gyógyszerár támogatásra, 112 milliárd forint az energiaár-támogatására és körülbelül 110 milliárd forint a közlekedési támogatásokra, vagyis várhatóan 596 milliárd forint lesz ez a keret.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek