Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az al-Kaida újra támad?

Az al-Kaida feltehetően vasúti és légi járatok ellen tervez merényleteket Európában a vakáció csúcsidejében - közölte pénteken a CBS amerikai televízió esti hírműsorában hírszerzési értesülésekre hivatkozva.


Dátum: 2006-11-11 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:45.280770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az arab és más hírszerzési forrásokra hivatkozó jelentés szerint Afganisztánból és Pakisztánból nemrégiben távozó al-Kaida-tagok kihallgatása nyomán merült fel a támadások gyanúja.

A televízió egy arab illetékesre hivatkozva azt közölte: az egyik gyanúsított elmondta, hogy a terroristák a londoni Heathrow repülőtér elleni augusztusi meghiúsított merényletkísérlet megismétlésére készülnek.

Az al-Kaida most Európára kíván nyomást gyakorolni - mondta a nevének elhallgatását kérő illetékes a CBS-nek.

Előző nap a brit belső elhárítás (MI5) vezetője "súlyos, sőt növekvő" nagy-britanniai terrorveszélyt és tömegpusztító fegyverek felé forduló terrortevékenységet jósolt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek