"Embertelen" a kisállatok helyzete
A kisállat-kereskedésekben forgalmazott állatok védelmében indított kampányt a Rex Kutyaotthon Alapítvány. Egy, a témában készült felmérésről és az állatvédelmi törvény módosításával kapcsolatos javaslatokról csütörtökön Budapesten rendeztek sajtótájékoztatót.
Dátum: 2002-11-28 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:15.433894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár Mariann, az alapítvány egzotikus állatokat védő csoportjának koordinátora elmondta: 121 kereskedésben végzett informális felmérésükből kiderül, hogy az állatok szállításának és tartásának körülményei, élelmezésük, elhelyezésük nem felel meg az 1997-es állatvédelmi törvény előírásainak, valamint a jogszabály sem rendelkezik egyértelműen ezekről.
Hozzátette: a kereskedésekbe egyre több egzotikus, vadon befogott állat kerül, amelyek természetes élőhelyüktől elszakítva nem képesek alkalmazkodni új környezetükhöz.
Sokszor sem a kereskedők, sem a tulajdonosok nem tudják számukra biztosítani a megfelelő ellátást, így nagy részük elpusztul. A megmaradt példányok pedig veszélyt jelenthetnek gondozóikra is.
Molnár Mariann közlése szerint a szervezet kampányának célja, hogy az állatforgalmazás feltételeit, az engedélyeztetést, az ellenőrzési és szankcionálási módok meghatározását, valamint a nyilvántartások kötelezővé tételét rendeletben szabályozzák.
Illés Zoltán, az Országgyűlés Környezetvédelmi bizottságának fideszes alelnöke elmondta: a napirenden lévő állatvédelmi törvény módosításával kapcsolatban önálló képviselői indítványt terjeszt be.
Javaslata szerint a törvényben külön fejezet foglalkozna a kedvtelésből tartott állatok kereskedelmével. Elképzelése szerint a kisállat-kereskedelemmel foglalkozó egységek indításához a helyi önkormányzat jegyzőjének engedélye lenne szükséges.
A tulajdonosnak pontos nyilvántartást kellene vezetnie az árusított állatok fajáról, számáról, tartásuk körülményeiről, amely nemcsak a hivatalos szerveknek, hanem az állatvédelemben tevékenykedő civil mozgalmaknak is a rendelkezésére állna.
Illés Zoltán szerint rendeletben kellene meghatározni, hogy milyen szakmai tudás szükséges kisállat-kereskedés létesítéséhez, irányításához és ahhoz, hogy valaki alkalmazottként dolgozzon egy ilyen intézményben.
A rendelet tiltaná a forgalomban levő állatok kísérleti célokra való felhasználását is.
MTI - fidesz.hu