Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa muzulmán gondolkodót fogadott

Négyszemközt fogadta szombaton saját irodájában XVI. Benedek pápa Musztafa Serif muzulmán gondolkodót, és teológiai beszélgetést folytatott vele az iszlámról, illetve a vallási gyűlöletről és a csillapításának eszközeiről - közölte maga a katolikus egyházfő által fogadott algériai egyetemi tanár.


Dátum: 2006-11-11 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:52.755704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kivételes összejövetelt, amely másfél órán át tartott, a atikán nem jelentette be. "A pápa nagyfokú érdeklődéssel hallgatott meg, valódi eszmecsere zajlott le" - számolt be Musztafa Serif.

Az Algíri Egyetemen oktató Serif Franciaországban egyik alapítója volt az iszlám-keresztény párbeszéd csoportjának. Több hónappal ezelőtt - még XVI. Benedek nagy vihart kavart regensburgi beszéde előtt - kérte, hogy a pápa fogadja őt.

Ennek ellenére a beszélgetés jórészt e körül forgott, mivel Musztafa Serif válaszolni szeretett volna a felvetődött kérdésekre, megmagyarázni, hogy mi áll a Koránban a szabadságról, a józan észről és az erőszakról.

- Elmondtam, hogy a Korán, miként az Evangélium, azt kéri a hívőktől, hogy bocsássanak meg, legyenek türelmesek és irgalmasok, és hogy közösségi szinten erőszakhoz csak agresszió esetén, szigorúan körülhatárolt feltételek között lehet folyamodni, amint azt Szent Ágoston is mondja - közölte.

Az algériai filozófus saját elmondása szerint több javaslatot is tett a pápának, például azt, hogy szervezzenek nemzetközi eszmecserét az iszlám és a kereszténység között a faji és vallási gyűlölet elleni küzdelemről.

Az egyházfő Musztafa Serif szerint azt mondta, hogy "nagy vallásnak tartja az iszlámot, és hogy közösen kell tanúságot tenniük a lét vallási dimenziójáról". "A pápa azt is közölte, hogy elutasítja a civilizációk ütközésének logikáját."

Musztafa Serif több könyvet is írt, például Iszlám és tolerancia, Iszlám és a Nyugat címmel, s olyan teológusnak tartja magát, aki a fontosnak tartja a párbeszédet. Ezzel magyarázta vatikáni látogatását is.

Az algériai gondolkozó áprilisban nyilvánosan a nyugtalanságát fejezte ki amiatt, hogy távozott a posztjáról az iszlám világgal való párbeszéddel megbízott érsek, akit nagyra becsültek a muzulmán világban. Ekkor kérte a találkozót a pápától.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek