Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajban a svájci gazdaság

A svájci vállalatok véleménye szerint országuk gazdasági növekedése 0-0,3 százalék között lehet majd az idén, jövőre pedig 0,5-1 százalékkal nőhet a svájci GDP, és ilyen ütemű lesz a drágulás is. A munkanélküliek aránya viszont 3,3 százalék körül lesz.


Dátum: 2002-11-28 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:15.718078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A svájci Economiesuisse vállalati szövetség csütörtökön kiadott értékelése szerint a svájci gazdaságot jellemző negatív képben az egyetlen pozitívum az árak stabilitása. Csak a vegyiparban és a gyógyszeriparban kielégítő az üzleti helyzet.

A magánfogyasztás korlátozott, a beruházási kedv igen gyenge Svájcban, és az export sem találja meg korábbi ütemét a mostani világgazdasági környezetben - írták csütörtökön az Economiesuisse elemzői. Azt ajánlják a kormánynak, hogy mihamarabb költségvetési könnyítésekkel segítsen a vállalkozóknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek