Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tubes hatástanulmány: a hegy alkalmas helyszín

Alkalmas a Pécs melletti Tubes hegy a lokátor állomás felépítésére a honvédelmi tárca honlapjára szombaton felkerült hatástanulmány szerint.


Dátum: 2006-11-11 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:53.123106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy budapesti tervező és mérnöki tanácsadó iroda által, környezetvédelmi mérnök, geofizikai és ökológiai szakemberek bevonásával készített dokumentum összegzésében az olvasható, hogy az új objektum a környezetben, annak elemeiben csak minimális változást eredményezne.

A honvédség jelenleg is a helyszínen működő rádiótechnikai bázisa és az új radar funkciója lényegesen nem tér el egymástól. Sőt, a beruházás tájesztétikai szempontból javulást is eredményez, mert megszüntethetők a meglévő antennatornyok és egyéb tájidegen építmények. A torony kivételével az összes építmény növényzettel borított zöldtetővel fedett, illetve föld alatt helyezkedik el.

A tanulmány felhívja ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ökológiai szempontból a terület nagyon sérülékeny, így az objektum és környezete az építkezés és a"működtetés során gondos védelmet igényel. Mivel a fejlesztés csak a jelenleg is használt területeket érinti, jelentős környezeti változás nem várható.

A tanulmány készítői kitérnek rá, hogy a radar működéséből adódó elektromágneses sugárzás hosszú távú ökológiai hatásai nem ismertek, és e tanulmány keretében azt nem is volt módjuk vizsgálni.

E témakörben az Országos "Frederic Juliot-Curie" Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutató Intézet korábbi dokumentációjából idéztek, miszerint "megállapítható, hogy a jelenlegi szélessávú expozíció messze alatta van a megengedhető határértékeknek, így a radar sugárzásából adódó összes expozíció várhatóan nem fogja meghaladni a megengedett határértékeket".

A honvédelmi minisztérium közölte az MTI-vel, hogy elkészültek a Tubesre tervezett lokátor állomással kapcsolatos hatástanulmányok, melyek tartalmáról tájékoztatták az államfőt, az érintett minisztériumok vezetőit és a civil is szervezeteket is.

Sólyom László pénteken hivatalában fogadta Szekeres Imre honvédelmi, valamint Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztert. A találkozón a miniszterek tájékoztatták a köztársasági elnököt a hatástanulmányok elkészültéről, majd átadták azok egy példányát - írta közleményében Taligás Antal, a honvédelmi tárca médiaosztályának vezetője.

Balázs Péter, a radarellenes pécsi Istenkúti Közösségért Egyesület tagja az MTI-nek elmondta, hogy a dokumentum tartalmának véleményezéshez nekik és szakértőiknek több napra lesz szükségük.

Balázs Péter beszámolt arról, hogy a honvédelmi miniszteri megbízott arról is tájékoztatta őket: a szaktárca a Tubesre tervezett radarral kapcsolatban november 20-án újabb lakossági fórumot tervez a baranyai megyeszékhelyen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek