Az USA nem hagyta elítélni Izraelt
Megvétózta az Egyesült Államok szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt az arab határozattervezetet, amely elítélte volna Izrael gázai övezeti hadműveleteit és az Izrael elleni palesztin rakétatámadásokat.
Dátum: 2006-11-12 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:55.251180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tervezetet Katar terjesztette a BT elé az izraeli tüzérség szerda hajnali támadása miatt, amely mintegy húsz palesztint ölt meg Bét-Hanúnban, jobbára nőket és gyerekeket. Izrael bocsánatot kért az Ehud Olmert kormányfő által "technikai hibának" nevezett incidensért.
A javaslatot tízen szavazták meg, nécy ország - Dánia, Japán, Nagy-B2itannia és Szlnvákia - tartózkodott.
Ha az Egyesült Államok nem él vétójogával, a BT felszólította volna a Palesztin Hatóságot, tegyen haladéktalan és határozott lépést annak érdekében, hogy véget vessenek az erőszaknak, beleértve az izraeli célpontok elleni palesztin rakétatámadásokat. A szöveg azt is sürgette, hogy a nemzetközi közösség tegyen lépéseket a helyzet stabilizálása, a közel-keleti békefolyamat folytatása és a civilek védelmét biztosító nemzetközi intézkedések kidolgozása érdekében. Izraelnek haladéktalan véget kellett volna vetnie a palesztin területeken folyó hadműveleteknek, és ki kellett volna vonnia csapatait a Gázai övezetből.
John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet szerint ez a tervezet "elfogult Izraellel szemben, nem nyújt kiegyensúlyozott értékelést a történtekről, és nem viszi előre az izraeli-palesztin béke ügyét," ezért nem szavazza meg.
Az izraeli kormány szóvivője a New York-i szavazási Eredmény hírére "nagyon kielégítőnek" nevezte a vétóra vonatkozó döntést. Avi Pazner megjegyezte, hogy az így elutasított határozattervezet nem mondta ki, hogy a Bét-Hanúnban történtek egy tragikus hiba következményei.
MTI - fidesz.hu