A MÁV Cargo privatizációját négy fázisban bonyolítják le
Várhatóan november második felében jelenik meg a MÁV Cargo Zrt. privatizációs tanácsadóinak kiválasztására szóló tender - nyilatkozta Jendrolovics Pál, a MÁV Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2006-11-12 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:57.192789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenlegi elképzelések szerint a MÁV a privatizációs tanácsadók kiválasztására két eljárást indít, az egyikben a pénzügyi tanácsadót választják ki, aki alvállalkozóként megjelöli a jogi tanácsadót is, egy másik eljárásban pedig a vagyonértékelőről döntenek.
A vezérigazgató-helyettes emlékeztetett arra, hogy szeptemberben megszülettek a MÁV igazgatósági és felügyelő bizottsági döntései a MÁV Cargo privatizációjával kapcsolatosan. Október végén a gazdasági és közlekedési miniszter alapítói jóváhagyását adta ahhoz, hogy megkezdődjön a MÁV Cargo Zrt. privatizációja. Ezzel a mintegy egy éves privatizációs folyamat előkészítése elkezdődik.
Jendrolovics Pál elmondta, hogy a jelenlegi munkaterv szerint a MÁV Cargo Zrt. privatizációjának négy fázisa lesz. Az első fázisban nyílt közbeszerzési eljárás keretében választják ki a pénzügyi, jogi, vagyonértékelési tanácsadókat 2007. januárjára. A második szakaszban 2007 első negyedév végéig a privatizációs koncepciót véglegesítik a tőkepiaci ismeretek és a társaság egy éves teljesítményének figyelembe vételével. A harmadik fázisban - jövő év második-harmadik negyedévében - lesz a tenderezési időszak, amikor megjelenik a kötelező érvényű privatizációs kiírás, a befektetőkkel való tárgyalás. Befejezésként jövő év negyedik negyedévében kerülne sor a privatizációs szerződés aláírására, a pénzügyi teljesítésre.
A MÁV Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a jelenlegi tervek szerint kétfordulós körben választják ki a szakmailag megbízható, pénzügyileg jó ajánlatot. Utalt arra, hogy munkaközi előkészítő anyagként szerepelnek különböző alternatívák a privatizációval kapcsolatban. A jövő év első negyedévében meghatározásra kerülő privatizációs koncepcióban dől majd el, hogy hány százalékot értékesítenek, a szakmai, pénzügyi befektetők milyen formában vehetnek részt, a menedzsment és a dolgozók milyen formában kapnak tulajdonosi jogokat, kérnek-e a privatizációban tőkeemelést vagy csak részvényértékesítésre kerül sor.
Jendrolovics Pál kiemelte, hogy a privatizációt megelőzően a vasúti környezetet is rendezni kell, mert kialakult szokásjog és a törvényi jogszabályi dolgokat végig kell gondolni.
Dióssy Gábor, a MÁV Cargo Zrt. igazgatósági tagja, aki a társaságot képviseli a MÁV-nál a privatizációt előkészítő munkacsoportban elmondta: a MÁV Cargo menedzsmentje megkapta azt a feladatot, hogy a céget készítse elő a privatizációra.
A felkészítés során áttekintik a MÁV Zrt. és a MÁV Cargo Zrt. közötti szerződéses kapcsolatokat, megnézik hogyan lehet ezeket még inkább üzleti alapra helyezni. Emlékeztetett arra, hogy társaság jogilag megtörtént a MÁV Cargo Zrt. leválása a MÁV-ról, de még jelenleg is jónéhány vállalatirányítási rendszerelem egybemosódik a MÁV-nál, illetve a MÁV Cargónál, ezek leválasztását kell előkészíteni - mondta Dióssy Gábor.
A MÁV Cargo Zrt. privatizációra felkészítése során a menedzsmentnek olyan informatív anyagokat is készítenie kell, amelyek birtokában a tanácsadó hatékonyan el tudja végezni munkáját, a befektetők megfelelő tájékoztatást kapnak.
Dióssy Gábor hangsúlyozta, hogy a MÁV Cargo menedzsmentje is dolgozik saját privatizációs koncepción, hogy ezeket a javaslatokat a tanácsadó elképzeléseivel össze lehessen vetni.
Dióssy Gábor emlékeztetett arra, hogy végül minisztériumi, illetve kormányszinten döntenek a MÁV Cargo végleges privatizációs koncepciójáról.
A MÁV Cargo Zrt. a MÁV Zrt. korábbi árufuvarozási üzletágából jött létre, amely 2006. január elsejétől önálló társaságként működik.
A MÁV árufuvarozása 2005-ben 8,6 milliárd árutonna kilométert teljesített, ami mintegy 2 százalékkal volt több az előző évinél. Az idei első féléves adatok szerint ezt a növekedési ütemet a MÁV Cargo 2006-ban tartja.
A társaság az idén 90 milliárd forint árbevétellel számol az előző évi 86,3 milliárd forinttal szemben. A MÁV Cargo nyereségesű 2-3 százalékos kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti (EBIDTA) eredménnyel számolnak az idén.
MTI - fidesz.hu