Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb negatív rekordot állított be Bush népszerűsége

Rekord alacsony szintre süllyedt George Bush amerikai elnök hazai népszerűsége a közvélemény-kutatás szerint, míg a kongresszusi többséget megszerzett demokraták vezetőinek törvényhozási prioritásai nagy támogatottságot élveznek.


Dátum: 2006-11-12 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:58.627228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Newsweek című amerikai hírmagazin megbízásából a keddi kongresszusi választások után készített felmérés adatai szerint az amerikaiaknak 31 százaléka ítéli meg kedvezően az elnök munkáját, az egy héttel korábbi 35 százalék után. A megkérdezettek kétharmada (66

százalék) szerint nem valószínű, hogy Bush elnök a következő, 2008. novemberi elnökválasztásig nagy dolgokat tud véghez vinni. Mindössze 29 százalék elégedett az Egyesült Államok jelenlegi helyzetével, 63 százalék pedig elégedetlen.

Az amerikaiak 51 százaléka nevezte jó dolognak a demokraták kongresszusi győzelmét. Nagyon nagy támogatottságot élveznek azonban a demokrata párti vezetők által a nyertes választások után ismertetett törvényhozási prioritások. Kiemelkedően sokan, a megkérdezettek 92 százaléka helyesli az idősek gyógykezelésének szövetségi támogatási programjában, a Medicare-ben tervbe vett változtatásokat, amelyeknek a gyógyszerárak csökkentése a célja. A szövetségi minimálbér emelését és az Irakkal kötött kormányzati szerződések kivizsgálását a válaszadók egyaránt 89-89 százaléka tartja helyesnek. Szinte ezzel azonos, 88 százalékos támogatottságot élvez a diákhitelek kamatának csökkentése.

Irak kérdésében ugyanakkor a közvélemény attól tart, hogy a demokraták elsietik az amerikai csapatok kivonását. A megkérdezettek 78 százaléka nyugtalan (ezen belül 51 százalék "nagyon nyugtalan") amiatt, hogy a demokraták esetleg túl gyors csapatkivonásra törekednek. Sokan (69 százalék) attól félnek, hogy az új, demokrata többségű kongresszus akadályozhatja a kormányzatot a terrorizmus elleni küzdelemben.

Az amerikaiak közel fele (48 százalék) azt szeretné, ha a következő elnök demokrata párti lenne. Republikánus elnökjelölt győzelmét 28 százalék kívánja. A lehetséges elnökjelöltek között emlegetett politikusok közül Hillary Clinton, New York állam demokrata szenátora vezet, 33 százalékos támogatottsággal.

Condoleezza Rice külügyminiszterre és Rudolph Giulianira, New York volt polgármesterére egyaránt 24-24, míg John McCain republikánus szenátorra 20 százalék adná "jó eséllyel" szavazatát az elnökválasztáson.

A november 9-10-én 1006 ember megkérdezésével készített felmérés hibaküszöbe plusz-mínusz négy százalék.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek