Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A dalai láma Szaddám Husszein halálos ítélete ellen

A dalai láma - a tibetiek száműzött vallási vezetője - azt szeretné, ha megkímélnék a kötél általi halálra ítélt Szaddám Huszein volt iraki elnök életét.


Dátum: 2006-11-12 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:00:59.677795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Japánban tartózkodó láma egy nyilatkozatában azt a véleményét hangoztatta, hogy ebben az esetben a halálbüntetés nem preventív funkciót töltene be, hanem a bosszú eszköze lenne.

A Nobel-békedíjas vezető szerint bármennyire is borzasztóak egy ember tettei, mindenkiben megvan a megjavulás, a megváltozás képessége.

"Remélem, hogy Szaddám Huszein és a többiek esetében ezt tiszteletben tartják majd, és megkímélik az emberi életet" - mondta a dalai láma Tokióban.

A volt iraki elnököt november 5-én kötél általi halálra ítélte egy különleges bíróság.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek