Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három és fél évezredes bronzlelet Abaújban

Tizenkét és fél kilogramm súlyú, S-alakú, két végén kígyóként összecsavart bronzrudat talált szántás közben egy abaújdevecseri gazda; az időszámítás előtti 1500-as évekből származó bronzlelet már a miskolci Herman Ottó Múzeumban van.


Dátum: 2002-11-28 19:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:16.326641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A középső bronzkorból származó tárgyat még ez év májusában fordította ki az eke, azonban a régészek mindeddig nem hozták nyilvánosságra fellelését, tartva attól, hogy a helyszínt illetéktelenek további értékek után kutatva feldúlják - mondta Hellebrandt Magdolna, a múzeum régésze.

A gazda - nehogy kicsorbítsa ekéjét - a parcella széléhez húzta a nyolcszögletűre alakított bronzrudat, majd a szántás végeztével másnap a közeli MÉH-telepre vitte, remélve, hogy árából malacot vásárolhat.

Mivel azonban túl keveset ajánlottak érte, az Abaúji Múzeumhoz fordult, az ottani szakemberek pedig értesítették a megyei múzeumi szervezet régészeit.

A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy 3500 évvel ezelőtt az akkori bronzkovács milyen célra formálta a tárgyat, vélekedésük szerint épület-, vagy bútordísz lehetett. Későbbi korokból ismertek hasonló formájú tárgyak, amelyek ékszerek, karperecek voltak.

A fellelés helyszínét azóta is kutatják, azonban mindeddig nem találtak hasonló értéket.

A bronzrudat a Herman Ottó Múzeum következő régészeti kiállításán a nagyközönség is megtekintheti.

Az abaújdevecseri gazda nem bánta meg, hogy értesítette a múzeumot, ugyanis a leletért annyi pénzt kapott, amennyivel meg volt elégedve.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek