Augusztus 20: a sebesültek majdnem 100 milliót követelnek
Érdemben befolyásolhatja az augusztus 20-i tűzijáték alatt megsérült emberek ügyét, ha a Parlament megszavazza a vizsgálóbizottság felállítását.
Dátum: 2006-11-12 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:02.614000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ők megközelítőleg 100 millió forint nem vagyoni kártérítést követelnek az államtól és az érintett szervektől, köztük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, az Országos Meteorológiai Szolgálattól és a szervező Nexus Reklámügynökségtől - mondta el jogi képviselőjük, Hantos Ádám a Független Hírügynökségnek.
Az ügyvéd 25-30 sérültet képvisel. Mint mondta, a már előkészített keresetet várhatóan két hét múlva adják be a Fővárosi Bíróságnak, de előbb megpróbálnak egyezségre jutni az alperesekkel. Amennyiben ők hajlandóak fizetni, akkor valószínűleg a károsultak elállnak a pertől - tette hozzá.
Hantos Ádám szerint egyébként a vizsgálóbizottság határozata nem kötelezi a bíróságot, de befolyásolhatja az ügy kimenetelét, főként ha elmarasztalják valamelyik szervet. Az ügyvéd elmondta: a károsultak ettől függetlenül élni fognak azon jogukkal, hogy független szakértőket is bevonjanak a perbe.
A Parlament jövő héten hétfőn szavaz arról, hogy megalakuljon-e az augusztus 20-án történteket vizsgáló bizottság.
Független Hírügynökség - fidesz.hu