Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Majomhordák garázdálkodnak Új-Delhiben

Az indiai erdőirtások következtében mintegy ötezer majom özönlötte el Új Delhit, melyektől - szent állatról lévén szó - nem lesz könnyű megszabadulnia a 15 millió lakosú nagyvárosnak.


Dátum: 2006-11-12 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:02.956721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


India fővárosa az elmúlt hónapokban dzsungellé változott: a pályaudvarokat, metróállomásokat, köztereket megszállták a makákó majmok. Az emberszabásúak csapatosan közlekednek, az elhagyott házakba beköltöznek, de táplálékért még lakott épületekbe is bemerészkednek és megharapják a rájuk törő felháborodott lakókat - számolt be vasárnap a Le Journal du Dimanche című párizsi újság.

A helyi lapok elsősorban azt kifogásolják, hogy a jöttment erdőlakók szívesen költöznek be a rendőrségi irodákba is terrorizálva a hatósági közeget, eltulajdonítva a hivatalos dokumentumokat.

A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a majom szent állat Indiában, s aki egyet is megsebez közülük, több éves rossz karmával fizethet érte. A hatóságok Új Delhi külvárosában külön börtönt építettek a törvényellenesen viselkedő egyedeknek, de már azok is megteltek. A fővárosi legfelsőbb bíróság ezért háromszáz majomvezért a szomszéd állam, Madhya Pradesh erdeibe száműzött, melynek vezetői tiltakoztak a döntés ellen.

Egyetlen megoldásnak a majomközi elintézési módszer ígérkezik, ugyanis Indiában létezik egy másik, szintén szent majomfaj, a langur, amelytől félnek a szemtelen makákók. A megszállt épületek körül majomijesztgetésre specializálódott cégek nyakörvön tartott langurokkal köröznek. A módszer hatásos lehetne, ha az állatvédő indiai törvénykezés nem tiltaná a majmok megkötését.

Indiai specialisták arra is felhívták a figyelmet, hogy az emberi nyomással szemben a két majomfaj ráadásul békét köthet, összebarátkozhat és Új Delhiből igazi majombolygót csinálhat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek