Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brüsszel: EU védelmi csúcs

A decemberi uniós csúcs előkészítése jegyében tanácskoznak hétfőn Brüsszelben az EU-tagállamok védelmi és külügyminiszterei: az előbbi megbeszélésen főként az EU jelenlegi katonai akciói, a kongói és a boszniai békefenntartás sorsáról, az utóbbin pedig a bővítési folyamat jövőjéről és aktuális külpolitikai kérdésekről, így például a palesztin-izraeli viszonyról és a szerbiai helyzetről lesz szó.


Dátum: 2006-11-13 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:07.387826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A védelmi miniszterek várhatóan megerősítik, hogy az EU a tervezett időben, november végén befejezi a Kongói Demokratikus Köztársaságban beindított, az ottani elnök- és parlamenti választások biztosítását célzó hadműveletét. Szó lesz Boszniáról: az EU haderejének (Althea-hadművelet) csökkentését tervezi a balkáni országban.

A külügyminiszterek napirendjén a "hagyományos" témák (közel-keleti békefolyamat, Balkán) mellett szerepelni fog az EU-bővítés kérdésköre. A brüsszeli tanácskozáson Martti Ahtisaari volt finn államfő beszámol majd a koszovói státustárgyalásokról, amelyeket az ENSZ megbízásából ő vezet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek