Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László: nincs Fidesz-MIÉP kapcsolat

Minden eddiginél durvább a mostani kampány, hiszen most történt meg először, hogy egy képviselőjelöltet nyilvánvalóan politikai nézetei miatt agyba-főbe vertek - hívta fel rá a figyelmet csütörtökön Salgótarjánban a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke.


Dátum: 2002-02-22 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:26.926839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László pártja Nógrád megyei kampánynyitó nagygyűlése előtt találkozott a sajtóval.

Egy fölvetésre válaszolva, miszerint a MIÉP a Fidesz előretolt rohamcsapata volna, úgy vélekedett: inkább arról van szó, hogy az SZDSZ az MSZP rohamcsapata, amely a szocialisták helyett elvégez minden piszkos munkát, miközben egyetlen pozitív üzenete sincs a választópolgárokhoz.

A Fidesz-MIÉP kapcsolat szót sem érdemel, mert ilyen nincs - jelentette ki Kövér László.

Szintén kérdésre válaszolva a budapesti Köztársaság térre vasárnap délutánra hirdetett kettős demonstrációról, a MIÉP és az MSZP rendezvényéről a Fidesz - Magyar Polgári Párt ügyvezető alelnöke azt mondta, hogy szerinte ezek meglepő nyugalommal fognak lezajlani.

- Mindenesetre a rendőrség eljárását szokatlannak és érthetetlennek tartom - tette hozzá -, mintha a döntéshozók nem mérlegelték volna, milyen kockázatot vállalnak azzal, hogy két szembenálló politikai tábort állítanak fel a tér önkényesen kettéosztott térfelére.

A politikus szerint ha a jogszabályi lehetőségekkel élve egy bizonyos időpontra a helyszínt csak egy szervezőnek bocsátották volna rendelkezésére, akkor nem kellett volna külön rendfenntartókat odavezényelni. Mindazonáltal a Fidesz alelnöke bízik az érintettek bölcsességében és mértéktartásában.

- S bár vannak, akiknek érdekében áll, hogy a kampány eldurvulásáról szóljanak a hírek, a kommunizmus és a nácizmus áldozatai emlékének meggyalázása lenne, ha az emléknapról szóló tudósítások botránnyal kezdődnének - fűzte hozzá Kövér László.

A sajtótájékoztató után, a nagygyűlésen a Fidesz ügyvezető alelnöke nagy teret szentelt a családnak, mint a társadalom egyik fő pillérének.

A népesedés kérdését a legfontosabb nemzeti sorskérdésnek nevezte. Ha a korábbi tendencia folytatódik, félő, hogy ötven év múlva Magyarországon mindössze 6,5-7 millió ember él majd, s a népesség felét ötven év felettiek alkotják.

- Vajon elegendő lesz-e a gazdasági növekedéshez szükséges munkaerő biztosításához a határon túli magyarok bekapcsolása a gazdasági életbe? - tette fel a kérdést Kövér László.

Meggyőződése szerint a családokat kell olyan helyzetbe hozni, hogy a mostani egy egész háromtizedes átlag helyett három gyermek nevelését vállalják - hangsúlyozta.

A fórumon bemutatták a Fidesz Nógrád megyei képviselőjelöltjeit. Az 1-es számú salgótarjáni választókerületben Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke, a 2-es számú pásztói választókerületben Sisák Imre pásztói polgármester, a 3-as számú szécsényi választókerületben Surján László jelenlegi országgyűlési képviselő, a 4-es számú balassagyarmati választókerületben pedig Balla Mihály jelenlegi országgyűlési képviselő indul.

Kapcsolódó elemek