Magyarországon tárgyal a NATO-főtitkár
Egynapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezik ma a NATO főtitkára, aki a nap folyamán több megbeszélést is folytat. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár délelőtt a Parlamentben találkozik vendéglátóival.
Dátum: 2006-11-13 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:10.826466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A látogatás az október elejére tervezett, de elmaradt látogatás pótlására szolgál. Jaap de Hoop Scheffer ugyanis a november végi rigai NATO-csúcstalálkozó előtt, annak előkészítése céljából végigjárja az összes tagállamot. Ennek keretében eredetileg október 6-án utazott volna Budapestre.
Ezt azonban - mint James Appathurai, a katonai szövetség szóvivője néhány nappal a tervezett látogatás előtt bejelentette - magyar kérésre elhalasztották. A halasztást a magyarországi belpolitikai fejlemények magyarázták.
Appathurai mindenesetre már ekkor leszögezte, hogy a NATO-főtitkár egy későbbi időpontban, még a rigai csúcs előtt ellátogat Magyarországra. De Hoop Scleffer emellett jelen volt az október 23-i, a magyar forradalom 50. évfordulóján tartott budapesti megemlékezésen is.
A NATO rigai csúcstalálkozóján témák egész sorát vitatják majd meg a NATO jelenlegi akcióitól (Afganisztán, Koszovó) a szövetség képességfejlesztési tervein át (gyorsreagálású erő, szállítógépek vásárlása, a terrorellenes technológiák fejlesztése) a különböző politikai vonatkozásokig (mint a további bővítés és a partnerségi rendszer fejlesztése).
A mai budapesti megbeszéléseken ezek mellett nyilván szóba kerülnek más ügyek is, így például a NATO-támogatással kiépítendő lokátor-rendszer kérdése, amelynek egyik helyszínéről az elmúlt két évben heves vita folyt Magyarországon.
Magyarország számára fontos a NATO bővítési folyamatának a továbbvitele, ugyanakkor tudomásul veszi, ha a rigai csúcstalálkozón a tagállamok konszenzusának hiányában nem születik döntés új tagállamok meghívásáról.
MTI - fidesz.hu