Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is eredménytelen Keller inkvizíciója

Bűncselekmény hiányában megtagadta a Fővárosi Főügyészség a nyomozást a Keller László által alaptalanul vádolt Dach Kft. és egy magánszemély által feljelentett Szekér Csárda-Fogadó Kft. ügyében.


Dátum: 2002-11-29 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:17.278488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Keller feljelentésében úgy vélte, hogy a Dach Kft. önként felajánlotta, hogy az M1-es autópálya optikai kábeleit ingyen lefekteti. Cserébe a cég azt kérte, hogy az autópályához szükséges két kábelen túl további tizennégyet lefektethessen a nyomvonalon, amelyet a Kft. később értékesített - próbálta sikertelenül bizonyítani a közpénzügyi államtitkár.

A magánszemély által bűncselekménynek titulált alcsútdobozi Szekér Csárda-Fogadó Kft. állami hitelezési konstrukciójában szintén nem talált törvénybe ütközőt az ügyészség.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek