Óriási lendülettel nő az on-line piac
Rendkívül gyorsan fejlődik az internetes hirdetési piac Magyarországon: az év harmadik negyedében közel 1,1 milliárd forint volt a vezető portálok hirdetési bevétele. A folyamatot tovább gyorsítja, hogy hazánkban is megkezdte működését a világ legnagyobb on-line fizetési rendszere.
Dátum: 2006-11-13 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:11.897140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az on-line vásárlás lehetősége tőlünk nyugatabbra visszafordíthatatlanul megváltoztatja a klasszikus bevásárlóutcákat is, Magyarországon azonban ennek még nem igazán van jele. A britek Váci utcáiban viszont hamarosan csak a divatcikkek (ruha, óra, ékszerek) maradnak, azok az áruk, amelyek megvásárlásakor elengedhetetlen a vevő személyes jelenléte.
Az AcNielsen Europe nemrég megjelent tanulmánya szerint az üdülések, MP3-lejátszók, bankhitelek és mobiltelefonok piacán már inkább interneten vásárolnak a britek.
Gyengült a hagyományos hirdetések ereje is, már csak a divatcikkek és az autók piacán fontos a nyomtatott és televíziós hirdetés, a többi területet átveszi az internet.
Magyar Nemzet - fidesz.hi