Összecsaptak a rohamrendőrök és az ellenzék
Gumibotokkal oszlattak fel a rohamrendőrök hétfőn egy több ezer fős tiltakozó tömeget a bangladesi fővárosban, Dakkában miután azok kövekkel dobálták meg őket és gépkocsikat gyújtottak fel - számoltak be róla szemtanúk.
Dátum: 2006-11-13 09:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:12.266552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Avami Liga (Népi Liga) vezette, 14 pártot tömörítő ellenzéki szövetség vezetésével zajló megmozdulások résztvevői, Sejk Haszina Vazed volt kormányfő támogatói a központi választási bizottság vezetőjének és helyetteseinek távozását követelik a közlekedést megbénító tiltakozó akciókkal. Ezeket a vezető választási tisztviselőket elfogultsággal vádolják a Bangladesi Nacionalista Párt (BNP) javára.
A BNP vezette kormány mandátuma októberben járt le, a következő parlamenti választásokat jövő januárban tartják.
Dakkában hétfőn már második napja tartottak az erőszakossá fajult tiltakozó megmozdulások. A zavargások közben egy ember meghalt és legkevesebb ötvenen megsebesültek. Szemtanúk szerint a tüntetők több vasúti szerelvényt elfoglaltak. Az ország nagyobb városaiban mindenütt tüntetések zajlottak, ezekben a városokban leállt a forgalom.
A vasárnapi erőszakos események nyomán 15 ezres rendfenntartó erőt vezényeltek a fővárosba.
Bangladesi tévécsatornák beszámolói szerint Jadzsuddin Ahmed köztársasági elnök ügyvivő kormánya azt tervezi, hogy ha szükséges, a hadsereget veti be a rend helyreállítására. A belügyminisztérium hétfőn cáfolta, hogy a kormány erre készülne.
Az alkotmány szerint leváltani nem lehet a központi választási bizottság elnökét, aki ezért hivatalából csak lemondással távozhat. A tisztviselő kijelentette, hogy nem fog lemondani. Jogi szakértők szerint azonban van arra lehetőség, hogy - nemzeti érdekre hivatkozva - a kormány távozásra kérje fel őt.
A BNP ellentüntetéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha az Avami Liga rövid időn belül nem fújja le a közlekedési blokádot.
MTI - fidesz.hu