Egy kisfiú a madárinfluenza ötvenhatodik áldozata
Meghalt egy két és fél éves kisfiú hétfőn Indonéziában madárinfluenzában, ezzel a hivatalos adatok szerint 56-ra emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma a délkelet-ázsiai szigetországban - közölték az indonéz egészségügyi minisztériumban.
Dátum: 2006-11-13 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:13.770710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kisgyerek előző nap került kórházba, Indonézia fővárosának, Jakartának egyik külvárosából. Róla és egy 35 éves nőről hétfőn bizonyosodott be, hogy madárinfluenzában betegedtek meg. Az indonéz egészségügyi minisztérium egyik illetékesének tájékoztatása szerint a kisfiúval és a nővel együtt 74-re emelkedett az országban az ismertté vált esetek száma.
A másik beteget is abban a kórházban ápolják, ahová a kisfiút beszállították. A két beteg a főváros más-más elővárosában élt, és nem álltak kapcsolatban egymással.
MTI - fidesz.hu