Alig ötven kórház maradna meg a kormány listája szerint
Közel félszáz súlyponti, biztosan "talpon maradó" kórház szerepel azon a minisztériumi listán, amelyet az elmúlt pénteken kórházigazgatókkal is ismertettek. A munkaanyag megyénként és régiónként tesz javaslatot arra, mely kórházakkal szerződjön az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A lista nagy felháborodást váltott ki, mert több nagynevű intézmény is lemaradt róla, mint például az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet vagy a Balatonfüredi Szívkórház. A kórházi struktúra átalakításával 9 ezer aktív ágy szűnne meg.
Dátum: 2006-11-13 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:01:14.835753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Golub István, a Magyar Kórházszövetség elnöke kivitelezhetetlennek nevezte a javaslatot, amit azzal indokolt, hogy sem a finanszírozás alapelveit, sem pedig az országos szakember-ellátottságot nem veszi figyelembe.
A reformanyagból azonban egyértelműnek tűnik, hogy az úgynevezett aktív ágyak csökkentése mind a 155 jelenlegi kórházat érintené, a teljes leépítés során pedig kilencezer ágyat szüntetnek majd meg.
Az, hogy egy-egy kórház neve nem szerepel ebben az anyagban, még nem jelenti az intézmény megszüntetését, mert minisztériumi pályázatok segítségével mind a kórházak, mind a szakmák átalakulásáról, összevonásáról, áthelyezéséről helyi szinten, a Regionális Egészségügyi Tanácsok dönthetnek majd. Hogy pontosan mely intézmények kapuit kell esetleg végleg bezárni, csak később derül ki - írja a Népszabadság.
A fővárosban például a MÁV, a Központi Honvéd Kórház, a BM Kórház és az Országos Gyógyintézeti Központ egy egységként tűnik föl. De sem a Szent Margit, sem a Nyírő Gyula Kórház nem szerepel a listán, ahogy a Szent László Kórház sem, amely várhatóan a Szent István Kórházzal hivatalosan is egyesül. Radnai Zoltán, a Szent István Kórház igazgatója szerint a két intézményben összesen 250-300 ággyal lesz majd kevesebb.
A listán a Balatonfüredi Szívkórház sem szerepel, ugyanakkor például a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet, a deszki szakkórház, a pomázi vagy a szentesi egészségügyi intézmények a kiemeltek közé sorolódtak.
A lap cikke szerint az aktív ágyak számának csökkentése - néhány kivételtől eltekintve - szinte valamennyi hazai kórházat érintené. És minden harmadikban lenne olyan szakmatípus - belgyógyászat és társszakmái, sebészet és társszakmái, szülészet-nőgyógyászat, fül-orr-gégészet, szemészet, urológia -, amely megszűnne.
MNO - fidesz.hu